Mint ahogy az már korábban kiszivárgott, a város Metallurg negyedében kaptam ideiglenes szállást, az Izsevszki Állami Műszaki Egyetem 6-os számú kollégiumában, ami a Piszocsnaja utca 38a alatt található. Ez tulajdonképpen a város észak-nyugati csücske előtt pár háztömbbel van, a Piszocsnaja utca pedig nem más, mint a 7-es számú főút, ami Udmurtia másik fontos városába, Glazovba vezet. Ott van egy nagy szeszfőzde, ahol a Kalasnyikov vodkát is készítik, és ahol a transz-szibériai expressz is megáll.
A kollégium kívülről egy itteni viszonyokhoz mérten átlagos, 9 szintes (a mi fogalmaink szerint 8 emeletes), vörös téglából épült háztömb. Bejárata leginkább egy bank széfjének acél páncélajtajához hasonlít. Az épületbe lépve egy tágas előtér és egy portásnéni fogad, aki éjjelente néha megkérdezi tőlem, hogy hova is igyekszem, mire én mindig remek kiejtéssel azt válaszolom, hogy: „Itt lakom a kilencediken”. Ezzel általában le is tudjuk az aznapi fecserészést.
A lépcsőház már nem annyira barátságos, úgy néz ki, mintha egy atomháborút túlélt épület lépcsőházában lennénk. Húsz évre visszamenőleg meg lehetne állapítani a falak színét, a különböző foltokban málló festékrétegek alapján. A felső három szint amúgy teljesen kulturált, azokat nemrég újították fel. Jelenleg az 5. és a 6. emelet renoválása folyik. A lift a félemeletről indul és csak minden második félemeleten áll meg. Először azt hittem, hogy azért, mert a kezelőgombokat a diákok szétbarmolták és a kezelőtábla cseréje helyett, a maradék gombokat összeszedve, inkább átprogramozták a liftet. Aztán egyszer kíváncsiságból gyalog mentem le a földszintre (1. szint), és akkor láttam, hogy eleve csak minden második emeleten építettek liftajtót a liftaknára. Különös módja a spórolásnak…
A nyolc és feledik emeletre érkezve, fél szintet fellépcsőzve, újabb hölgy fogad, ő az emeleten a gyezsurnaja, minden koleszos pótanyja és egyben szigorú felügyelője. Miután beléptem a szintet a lépcsőháztól elválasztó ajtón, rám is erélyesen rám parancsolt, hogy a cipőmet azonnal vessem le és cseréljem le a papucsomra. Az íróasztalával szemben, kis polcokon ott sorakoznak a szinten lakók lábbelijei, én is választottam magamnak egy üres helyet, ahova letehettem a bakancsom, és belebújtam papucsomba.
Először egy kétágyas szobát kaptam, majd miután már majdnem mindent kipakoltam, jött a gyezsurnaja, hogy költözzek át egy blokkal odébb, egy másik szobába. Nem tudtam megkérdezni tőle, hogy miért, ezért inkább csak gépiesen cipeltem a holmijaimat. Új szobám még nagyobb, melyben három orosz koleszos kaphatna helyet. A szoba jól felszerelt, otthon is az igényesebb szobák közé tartozna szerintem. Az ágyak nem túl puhák, a hűtőgép kellően nagy, van TV és vízforraló is a teázáshoz. Azt mondjuk nem tudom, hogy az egy darab íróasztalon és egyetlen szekrényen hogyan osztozna a három lakó, de szerencsére ezzel nekem nem kell foglalkoznom.
A szobák ebben a koliban kettesével egy-egy blokkba vannak szervezve. Egy nagyobb és egy kisebb szoba alkot egy blokkot, melynek az előteréből nyílik a WC és a zuhanyfülke. A mosdókagyló az előtérben kapott helyet. Az előtér is padlószőnyegezett, mint ahogy a szinten a vécék és a zuhanyfülkék kivételével minden helyiség. Nem túl praktikus, mert még fogmosás közben is kifröcskölöm a vizet a padlóra, hamar fel fog rohadni az a drága kárpit.
Van még amúgy itt pár furcsaság. A zuhanyfülke például alig nagyobb, mint maga a zuhanytálca. Ha becsukom az ajtót, arra a kis helyre már be se tudok lépni, ami az ajtó és a tálca között van. Pláne, hogy vagy 40 centit fel kell lépnem, hogy a zuhanytálcába jussak. A kilincseket is nehéz megszokni. Teljesen függőleges állásba kell őket lenyomni, hogy nyissák az ajtót. Azt gondolom említenem se kell, hogy a falak és az ajtók papírvékonyságúak és szinte minden áthallatszik a szomszédoktól. Még szerencse, hogy a blokkban a másik szobában is csak egy srác lakik és ritkán van itthon. Az itt töltött egy hét alatt még nem is találkoztunk.
A szobákat amúgy elképesztő módon fűtik. A radiátorok nem szabályozhatók és csak úgy árad belőlük a meleg. Ha a szobámban vagyok, az éjszakák kivételével szinte mindig nyitva van az ablak. A reggeli hosszas szunyókálást viszont nem csak a meleg akadályozza, hanem a szomszéd srác telefoncsörgése is. Rendszeresen reggel a U2 Beautiful day-ére ébredek, még szerencse, hogy ezt állította be ébresztőnek és nem valami kibírhatatlan orosz zenét. Mondjuk ha ő nem ébreszt föl, akkor a takarítónő gondoskodik róla. Két ütemben. Úgy látszik szundi funkciós. Először jön olyan 7:40 körül és nagy sebbel-lobbal kitakarítja a WC-t, a zuhanytálcát, a mosdót és kiviszi a szemetet. Aztán mikor mindenhol végzett ezzel, elkezdi porszívózni az előtereket, majd a folyosót. A porszívójának rosszabb hangja van, mint egy légvédelmi szirénának. Mikor bekapcsolja az ajtóm túloldalán, nincs az a mormota típusú ember, aki ne ébredne föl. Szóval elkésni nem fogok a suliból, az biztos.
Összességében azért nincs rossz helyem, pláne, hogy csak pár hétről van szó, mivel már elkezdtük keresni izsevszki közös otthonunkat. Az én szobám legalább csendes és világos Eráéval ellentétben, köszönhetően a 9. emeletnek és annak, hogy az ablakom nem a főútra, hanem kelet felé, egy tágas belső udvarra néz. Búcsúzásul pedig gyönyörködjetek ti is a fotók segítségével az elém táruló csodálatos panorámában.