Mióta az Izsevszki Állami Műszaki Egyetemre (IzsGTU) járok, tervezem, hogy írok egy posztot az ott folyó oktatásról. Többször összegyűjtöttem magamban a sérelmeimet, tapasztalataimat, hogy egy kis történetbe gyúrjam, de végül mindig letettem róla, amiatt, hogy a saját képzésemet nem akarom nyilvánosan ócsárolni addig, amíg a diplomámat kézhez nem kapom. Ócsárolni most sem fogok, csak röviden mesélnék egy kicsit az államvizsga körüli mizériáról, és azt hiszem, ebből is sok mindenre lehet majd következtetni.
A 2-es épület. Előtte egy ifjú tudós, kezében egy atommal.
A furcsaságok ott kezdődtek, mikor visszaérkezésünk után néhány nappal megjelent egy tömörített file a Vkontaktén (az orosz Facebookon), amelyben a tankörtitkár (itt még ilyen is van!) állítása szerint az államvizsgakérdések és a kidolgozott válaszok találhatók. Ekkor derült ki, hogy az államvizsga nem valamikor nyáron, a diplomamunka védése után lesz, hanem még most, valamikor márciusban. A hír nem töltött el valami nagy örömmel, mivel úgy éreztem, hogy kicsit le vagyok maradva a diplomamunkámmal, így inkább arra szerettem volna fókuszálni, mint holmi tételek magolására.
Végül persze bele kellett törődnöm a gondolatba, és el kellett fogadnom, hogy bizony a diploma írása mellett a tételekkel is kell majd foglalkoznom. Viszont ha már így alakult, szerettem volna tudni, hogy mikor is lesz pontosan az a vizsga, hogy megfelelően időzíthessem a munkámat. Akárkit kérdeztem (tanulmányi osztály, témavezetőm, tankörtitkár), senki sem tudott a március utolsó heténél pontosabb információt adni.
No, akkor tanuljunk is, gondoltam, és nagy bátran kicsomagoltam a tömörített fájlt, amely a mindentudás ígéretével kecsegtetett, legalábbis egy műszakis államvizsga erejéig. Ekkor szembesültem azzal, hogy kicsit több mint 200 kérdés lesz az államvizsgán, ráadásul legalább a harmada, de szerintem inkább a fele olyan témájú volt, amit én az előző másfél év alatt biztos, hogy nem hallgattam oroszul, de egy részét még magyarul se anno az Ybl-ön. Egy kicsit kétségbe estem és keresgélni kezdtem a megfelelő válaszokat a kérdésekre a fájlok között, de ott jóval kevesebb kidolgozott válasz volt, mint ahány kérdés.
Ekkor fordultam az egyik osztálytársnőmhöz, aki egy sarokkal odébb dolgozik, hogy segítsen már rendbe rakni ezeket a dolgokat. Míg a pontos időpontot egyeztettük, hogy mikor is találkozzunk, kiderült, hogy ezek a kérdések nem is azok a kérdések, vagyis hogy nekünk másik kérdéssorunk lesz. Átmenetileg egy kicsit megnyugodtam, és végül elnapoltuk a találkozót a végleges kérdések megjelenéséig.
A magas a 3-as épület, abban van az építésztanszék is.
Kicsit több mint egy hét telt el, mire a tankörtitkár feltöltötte a nekünk szánt kérdéseket. A kérdések nyolc témakörbe voltak csoportosítva, és összesen 221-en voltak. Az anyag ugyan jobban fedte azt az anyagot, amit én is tanultam, de azért így is majdnem a harmada olyan volt, amiről lövésem se volt oroszul. Némi kérdezősködés és értetlenkedés után az utolsó témakörről – a tájépítészetről – sikerült kideríteni, hogy az nem lesz, mert azt tényleg nem tanultuk, de hogy helyette lesz majd „Területek műszaki előkészítése” című kérdéscsokor. Nekem ez is idegenen hangzott, de végül megnyugtattak, hogy ilyenünk volt, és hogy ez volt az a tárgy, amiből egy kisebb lakónegyed vízelvezetését kellett megterveznünk. Kár, hogy ez a tárgy teljesen gyakorlat jellegűen futott, amire csak időnként mentünk be konzultálni, miközben otthon húzogattuk a vonalakat mindenféle elméleti tudás hiányában, nagy lila köddel a fejünkben.
Ekkor jött el az idő, mikor úgy éreztem, hogy most már lépni kell valamit és végül megemlítettem a témavezetőmnek, hogy egy kicsit soknak érzem ezt a 221 kérdést, és hogy ne gondolják, hogy én ennyit meg fogok tudni tanulni oroszul. Erre ő mondta, hogy jó, akkor menjünk föl a kar dékánjához, és beszéljük meg ezt vele, kérjek némi felmentést a kérdések egy része alól.
A dékánhoz többször próbáltunk bejutni, de egyszer se volt az irodájában. A tanárnőm mondta, hogy sajnos ez ilyen, ő elég szabad munkarendben dolgozik. Ezt aztán később is tapasztaltam, ugyanis az egyik nap két órát ácsorogtam a folyosón az üres irodájának az ajtaja előtt, mert a titkárságán azt mondták, hogy csak kiugrott pár percre, és nemsokára visszajön. Ez után az eset után végre a tanárnőm is belátta, hogy egy kicsit aktívabb részvétel szükségeltetik a részéről, és megígérte, hogy ő majd beszél vele, bár lehet, hogy majd nekem is kell személyesen találkoznom a dékánnal.
Megnyugodva mentem haza, hogy ez a dolog sínen van, majd a tanárnő elintézi, én meg szépen folytathatom a diplomamunkám írását. Egy ideig jó is volt így, de aztán csak elkezdett zavarni, hogy semmi hír nincs a tanárnőm és a felmentésem felől. Írtam hát neki egy levelet, hogy mégis mi újság. A válaszban azt írta, hogy ő most épp kórházban van, de én csak tanuljak meg szépen annyit, amennyit tudok, és hogy minden rendben lesz. Ez végre igazán jó hír volt. Szépen kiválasztottam az 5-5 legszimpatikusabb kérdést minden témakörből – ez még így is 40 kérdés volt – és elkezdtem ezeket tanulgatni. Gondoltam, ez azért már mégis csak elegendő mennyiség lesz nekik ahhoz, hogy tisztességes kérdéssorokat állíthassanak nekem össze.
Teltek-múltak szépen a napok, már a ’48-as forradalmat is megünnepeltük, március második felébe léptünk, de konkrét időpont csak nem volt az államvizsgáról. Végül a születésnapom alkalmából felkerekedtem, és újra bementem a tanulmányi osztályra, hogy most már aztán tényleg mondják meg, mikor lesz az a vizsga, mert hát nem mindegy, hogy már csak 6, vagy még 10 napom van hátra tanulni. Szerencsére azt már tudták, hogy március 28. lesz a nagy nap, de hogy a védésünk mikor lesz pontosan, azt még akkor se tudták. (És azóta se, és természetesen két különböző időintervallumot is hallottam már.)
A sikeren felbuzdulva megbeszéltem még gyorsan egy találkozót másnapra a tanárnőmmel, hogy pár apró kérdést még tisztázunk a vizsgával kapcsolatban. Mikor másnap megérkeztem hozzá az irodájába, épp valamilyen tanszéki megbeszélés volt. A megbeszélés végeztével a tanárnőm mondta, hogy na, most gyorsan szaladjuk föl a dékánhoz! Ekkor már sejtettem, hogy valami nem lehet egészen rendben. A dékán irodájában derült ki, hogy a tanárnőm még egy szót se beszélt a dékánnal, és akkor adta elő neki először ezt a kérést a könnyített vizsgámmal kapcsolatban. A dékán meghallgatott minket, majd végül megkért, hogy kint várjak, míg ők ezt ketten megvitatják.
A "park" a 3-as épület előtt, télen.
Néhány perc várakozás után jött ki a tanárnőm, és közölte, hogy a dékán nem volt elragadtatva a kérésünktől. Mondta, hogy külön kérdéssort nekem semmiképp sem fognak csinálni, mert akkor az orosz diákok is könnyítésért fognak reklamálni, amit pedig nem lehet. Úgyhogy maradt az összes tétel, maximum a dékán jóindulatában lehetett bízni a vizsga alatt, hiszen ő is a bizottság tagja volt. Egy kicsit idegesen mentem aznap haza.
Az utolsó állomás a vizsga előtt egy nagy közös konzultáció volt a tanszékünkön egy másik tanárnőnkkel közösen, két nappal a vizsga előtt. Azt gondoltam, hogy itt már csak amolyan praktikus dolgokat fogunk megbeszélni, hogy mikor és hol lesz pontosan a vizsga, ki mikorra jön, meg ilyenek. Aztán egyszer csak a tanárnő bejelentette, hogy összesen 15 kártyát készített a vizsgára, melyen egyenként 3-3 kérdés szerepel (tehát összesen csak 45 vizsgakérdés lesz). Gyorsan fel is olvasta őket, de megnéznünk nem volt szabad. Aztán elmondta, hogy a kártyákon szereplő kérdések melyik kérdéscsoportokból lesznek. Ekkor már sejteni lehetett, hogy ez azért messze könnyebb lesz, mint ahogy korábban gondoltam. Végül aztán fogta az egyikünk kérdéslistáját és bejelölte rajta azokat a kérdéseket, amelyek érintik a vizsgakérdésekben is szereplő témákat. Így összesen alig több mint 80 kérdésre szűkült a repertoár, ráadásul többségében azok a tételek estek ki, amelyekről én is úgy éreztem, hogy semmi keresnivalójuk a kérdéssorban. Néhány nap idegeskedés után visszajutottunk tehát ugyanoda, ahol korábban voltunk. Búcsúzóul aztán még azt is megtudtuk, hogy az a lista, amit mi az államvizsga kérdéssorának gondoltunk (mondtak nekünk), az tulajdonképpen a 6 éves építészképzés (tehát BSc és MSc egyben) teljes tematikája, az az elméleti tudásanyag, amit mindannyiunknak tudni illene a tanmenet szerint. Hurrá! Hogy ezt miért nem lehetett mindjárt a legelején közölni velünk, azt nem tudom.
Ezek után a vizsga már nem volt olyan megrázó. Szerencsére elég jó kérdéseket húztam, mind a háromra tudtam felelni. Nem volt ez így mindenkinél, de azért csodálkoztam volna, ha valakit megbuktattak volna. Végül két 4-es és hét 5-ös vizsga született. Lehetett beszédet mondani, tapsolni, gratulálni és természetesen teázni!
