HTML

káma-túra

tárákánok, adminisztrácija, pláckárt, fegyvergyár, gyezsurnaják. Pre- és posztverbális tárgyak, fürdőház-szellemek, neonzöld házak, fél lépcsőfokkal végződő lépcsősorok. Baltyika sör. Kiküldetés&nászút. Orosz és udmurt táj, magyar ecsettel, szemtanúsági múltban. Vot.

Friss topikok

  • aszterik: @Yo! Maaan!: melyik hely? Biztos, hogy jól értetted a posztot? (2018.03.25. 10:18) Múzeumok délutánja – Hanti-Manszijszk 2.
  • maxval bircaman megbízott szerkesztő: @Kutya 79: maxval@abv.bg Kösz előre is. (2015.09.25. 15:47) Mai orosz reneszánsz
  • Sulyid: @Kutya 79 Írtam egy privát üzenetet, remélem válaszolsz/válaszoltok majd rá. Amúgy szavaztam is, ... (2015.09.16. 14:57) Búcsúbogrács
  • Kutya 79: @Pupák Pupákovics: Ahh, valóban. Javítottam 1582-re. De, építenek most is faházakat, főleg gyalult... (2015.06.04. 10:30) Kozmodemjanszk házai
  • maxval bircaman felelős szerkesztő: Szép. (2015.05.10. 08:59) Finnugor szépségek

Címkék

adminisztrácija (1) Arsan (1) autó (8) Bajkál (5) barátok (10) barlang (1) baskír (1) beszéd (3) Buranovszkije Babuski (2) burját (2) busz (9) család (1) divat (2) dizájn (6) egyetem (10) elektricska (1) építészet (20) esztrád (2) falu (5) fegyver (2) felújítás (2) férfiak (2) film (3) fürdőház (1) glazov (1) Glazov (2) gyár (1) gyezsurnaja (2) Győzelem Napja (2) hanti (3) Hanti-Manszíjszk (1) Hanti-Manszijszk (2) határátkelő (4) háztartás (1) hideg (10) (12) horgász (1) Huzsir (1) Idnakar (1) időjárás (4) Izs (2) izsevszk (4) Izsevszk (33) jég (9) Jekatyerinburg (5) Joskar-Ola (1) jubileumi ünnepség (4) kaja (12) Kalasnyikov (3) Káma (1) karél (1) Kazany (1) képregény (1) kiállítás (7) Kirov-park (2) kolesz (3) komi (3) komi-permják (1) komi-zürjén (1) koncert (2) konduktor (1) konferencia (4) körülmények (24) kotlett (4) Kozmodemjanszk (1) Kudimkar (1) kullancs (1) kultúrsokk (6) Kungur (1) Lada (2) lakás (5) lektorság (2) lőtér (1) Ludorvaj (2) magyar (1) mari (3) marsrutka (3) maszlenyica (1) médiasztárság (2) metallurg (6) metro (1) migrációs kártya (1) monostor (5) mordvin (1) Moszkva (3) művirág (3) múzeum (8) népszokás (6) néptánc (4) népzene (4) nők (1) Olenyi Rucsi (2) Olhon (1) orosz (26) ősz (1) Perm (1) pia (6) plackart (3) pravodnyik (2) repülőgép (2) sár (3) síelés (1) sport (7) számítógép (2) Szarapul (1) szavazás (1) Szentpétervár (4) Szergijev Poszad (1) szibériai út (1) Sziktivkar (1) Szljudjanka (2) szobor (6) szórakozás (11) szúnyog (1) tarakan (3) társadalom (1) tatár (1) tavasz (8) teázás (3) tél (3) temető (2) természet (10) (9) transzformerek (1) UAZ (1) udmurt (18) Ulan-Ude (1) ünnep (6) Urál (1) utak (2) utazás (30) vámnyilatkozat (1) verseny (3) villamos (2) virág (1) Volga (4) vonat (10) Votkinszk (1) ZIL (1) Címkefelhő

Mágikus, misztikus utazás

2011.10.28. 15:46 Kutya 79

 

Már Izsevszkbe érkezésem után pár nappal kérdezte Era, hogy lesz egy konferencia Sziktivkarban a komiknál, és hogy lenne-e kedvem elkísérni őt? Gondoltam, érdekes lesz, de ilyen kalandokra azért nem számítottam...

Indulás előtt pár nappal megnéztük a térképen, merre is van pontosan ez a Sziktivkar. Láttuk, hogy kb. 550 km légvonalban tőlünk, gondoltuk, azt meg lehet tenni olyan 8-9 óra alatt busszal is. Tévedtünk. Míg vártunk a buszra az egyetem előtt, mondták a helyiek, hogy jó esetben is legalább 13 óra lesz az út.

Aztán fél 9 után meg is érkezett a busz. Sejtettem, hogy valami mikrobusz-féleséggel fogunk menni, hiszen összesen nem volt 20 fő se a kis küldöttségünk. Első ránézésre, itteni mércével mérve átlagos állapotú, ugyan már youngtimer korban lévő masinával jöttek értünk. Kicsit kacarásztunk rajta, hogy milyen vicces lesz ezzel menni 13 órát, de aztán elfoglaltuk helyeinket a buszban.

Az első meglepetés már mindjárt a város határában lévő benzinkútnál ért minket. Már önmagában azt is furcsálltam, hogy megállunk tankolni, hiszen egy hosszú útra az a minimum, hogy feltankolva érkezik a busz, de ráadásként a benzinkút bejáratánál mindannyiunkat leparancsoltak a buszról és az út szélén ácsorogva kellett megvárni, míg a tankot feltöltik. Ezt aztán rendszeresen, minden benzinkútnál megismételtük, de csak nappal. Éjjel valamiért mégsem kellett leszállni. Kérdeztük az udmurtokat, mi az oka ennek, de ők se tudták megmondani.

Az úton elég lassan haladtunk, részben az útviszonyoknak, részben a busz műszaki paramétereinek köszönhetően. Ezt a típust szerintem városi és elővárosi közlekedésre tervezték, hiszen Izsevszkből is ilyen marsrutkákkal lehet eljutni a városszéli kis falvakba. Benzines motorja elég gyenge volt, nem is mehettünk soha 70-nél gyorsabban, ráadásul folyamatosan imbolygott és pattogott az úton.

Kora délután már mindenki kezdett elég éhes lenni, így szerettünk volna megállni egy útszéli étkezdében, hogy együnk valamit. Itt Oroszországban ez se egyszerű feladat, mivel alig vannak büfék vagy éttermek az utak mentén. A benzinkutak is többnyire csak egy kis fülkét tartalmaznak, ahol előre kell fizetni a tankolni kívánt benzinért. Végül szerencsénkre a harmadik helyen, ahol megálltunk, volt még meleg étel, így elfogyaszthattuk szokásos orosz menünket: saláta, leves és kotlett tésztával.

Éjfél is elmúlt, mikor buszunk lassulni kezdett, majd végül megállt. Ugyan már nem voltunk olyan messze célunktól, kb. 50 kilométer lehetett csak hátra, de némi aggodalom öntött el. Ekkor még szerencsére néhány perces szerelés után sikerült életet lehelni a motorba és végül éjjel egykor, 16 óra utazás után, megérkeztünk Sziktivkarba.

Mi Erával, a többiektől külön, a két tanszékvezető tanárral együtt egy másik, elegánsabb szállodában kaptunk szállást. A szobánk szép volt és kényelmes, bár annyira nem volt logikus, hogy miért az egyedül alvó Kelmakov professzor úr kapta a franciaágyas szobát, mi meg a kétágyasat, de ezen az ágyak összetolásával gyorsan túltettük magunkat.

Csütörtök reggel kezdődött a konferencia, először regisztrációval, majd a díszteremben a plenáris üléssel, ahol előbb a nyitóbeszédeket, majd néhány nyelvészeti előadást kellett oroszul végighallgatnom. Az előadás errefelé tulajdonképpen azt jelenti, hogy az „előadó” személy kimegy egy pulpitushoz és jobb esetben érthetően, rosszabb esetben hadarva felolvassa az előre megírt anyagát. Ennek következtében az egész konferenciáról az a benyomásom volt, hogy egy esti sörözéssel és a megírt anyagok e-mailen való szétküldésével is lehetne pótolni az egészet, hiszen személyesen semmit se tesznek hozzá prezentációjukhoz.

Egy trendi bárban elköltött finom ebéd után délután a szekcióüléseken folytatódtak a felolvasások. Ekkor még lelkes voltam és beültem Era szekciójába előadásokat hallgatni. A sors hálás volt hozzám, mivel a szervezők elfelejtettek projektorról gondoskodni (a felolvasáshoz végül is nem is kell), így Era és a finn lány előadása is másnapra lett áthelyezve, így kicsit hamarabb végeztünk.

A kiscsoportos foglalkozások után városnéző busztúrára indultunk, amit a kudimkari magyar lektor sajátos ironikus tolmácsolásának segítségével élveztünk végig. Néha nehéz volt megállni, hogy ne nevessünk bele az idegenvezető hölgy arcába és megőrizzük diplomatikus, érdeklődő tekintetünket. A buszozás után a helyi Finnugor Kulturális Központba mentünk, ahol Liszt Ferenc születésének 200-adik évfordulója alkalmából egy kis kiállítást szerveztek nekünk. A kiállított tablókon bemutatták Liszt életének legfőbb állomásait, melyeket hosszas beszédekkel magyaráztak tovább. A beszédeket helyenként a helyi zeneakadémiáról hívott zongoristák rövid zenés betétei szakították meg, amelyek mindenki részéről nagy tetszést arattak. Az előadás végén a szervezők gratuláltak egymásnak és kedvesen megajándékozták egymást csodálatos dísztárgyakkal és oklevelekkel.

A kiállítás után következett az est fénypontja, a vacsora sok vodkával és még több pohárköszöntővel. A felszolgált hidegtálakon sonkás és szalámis szendvicsek voltak, illetve kis tésztából készült kosárkákba helyezett gombás-majonézes saláta és füstölt lazac és nagyszemű vörös kaviár volt. Ugyan nem vagyok oda a tengeri herkentyűkért, de az a lazacos, kaviáros kosárka nagyon ízlett, vagy négyet is betoltam. A vacsora közben folyamatosan pohárköszöntőket kellett mondani. Először a főszervező, majd a mi tanszékvezetőnk, aztán pedig a különböző nemzetek küldöttségeiből egy-egy ember. Természetesen ránk is ránk került a sor, de végül orosztudásunk hiányára hivatkozva áthárítottuk eme feladatunkat Szilárdra, a kudimkari lektorra. Azt hiszem, ha igazán jó fejek akarunk lenni, akkor a következő konferencián muszáj lesz mondanunk pár szót, különben kinéznek minket a társaságból. A beszédeket egyébként végtelenül hosszan el tudják nyújtani, talán már az óvodában is ezt gyakorolják. Felállnak, mentegetőznek, hogy nem is készültek beszéddel, majd vagy 3-4 percig be sem áll a szájuk. A végén természetesen koccintás és ivás. Hamar be is pusziltuk a környékünkön lévő két üveg vodkát, így elég jó hangulatban tértünk vissza esti szállásunkra.

A másnapi konferenciát inkább passzoltam, helyette inkább gyalog újra bejártam a várost, hogy rendesebb képeket készíthessek róla. Délutánra már Erának se maradt hivatalos programja, így azt egy bárban töltöttük söröztünk Marival, Nikóval és Andrással. A konferencia záróbeszédei után összeszedtük csomagjainkat és este 8-kor elindultunk a busszal hazafelé.

Éjjel fél 12-ig egész gyorsan haladtunk, mikor egyszer csak megálltunk, mert felforrt a hűtővize a busznak. A sofőrök egy ideig nézegették a motort, majd kannákat kotortak elő a busz különböző zugaiból és leereszkedtek velük a töltésoldalon, bele a sűrű növényzetbe. Pár perccel később mocsárvízzel feltankolva tértek vissza, melynek egy részét bele is öntötték a hűtőbe. Csak remélni tudtam, hogy ez a precíziós orosz mechanika kibírja ezt a fajta durva igénybevételt. A motor újra beindult és el is indultunk a busszal, de örömünk rövid volt, mert pár száz méter után újra megálltunk az útszélen, és az egyik sofőr közölte velünk, hogy innen néhány órán belül biztos, hogy nem megyünk tovább, úgyhogy nyugodtan aludjunk egy kicsit.

P1170160.JPGEgyáltalán nem nyugodtan, de azért próbáltunk aludni, míg ők egy borzasztó technozenét sugárzó rádiócsatornát hallgatva nekiláttak szétszedni a motort, ami - talán nem véletlenül - középen, a sofőr mellett helyezkedett el, így bentről is hozzá lehetett férni. Idővel az alkatrészek egyre sokasodtak az utastérben, ami a fűtés hiánya miatt egyre hűvösebb lett. Végül közel öt órás szerelés után bejelentették, hogy új alkatrész kell, hogy megjavítsák a motort és hogy azért majd csak reggel tudnak elmenni, úgyhogy aludjunk szépen tovább. Ők is megágyaztak maguknak, lekapcsolták a lámpákat és a busz belsejét is ellepte a kinti sötétség.

Csak az időnként mellettünk elhaladó autók reflektorai világították be néha ideiglenes hajlékunkat, melyen egy kicsit mindig ringattak is, mint valami bölcsőt. Olyanok voltunk, mint valami hajléktalanszállón összegyűlt menekültek. De hiába volt a sok ruha, a takarók meg a ringatás, a hideg és a kényelmetlen ülések miatt nem nagyon tudtam aludni, szinte megváltás volt látni a hajnal első fényeit.

Reggel aztán kikászálódtunk a buszból, hogy egy kicsit átmozgassuk magunkat és nagy nehezen tüzet is sikerült gyújtani az út mentén található nedves fákból, hogy megmelegedjünk. Közben az egyik sofőr stoppal elment valamelyik közeli településre, hogy beszerezze a szükséges alkatrészeket. Mikor visszatért, mindenki bizakodó tekintettel nézett rájuk, hogy vajon mikorra sikerül újra üzemképes állapotba hozni a motort és Kelmakov professzor úr is kiosztott mindenkinek egy-egy egészségügyi vodkát a tegnapi fogadás maradékából, hogy valahogy kihúzzuk a hátralévő pár órát.

Több mint négy órás szerelés után végre úgy tűnt, hogy a sofőrök is úgy gondolják, hogy indulhatunk. A buszon végrehajtottak egy kisebbfajta életmentő műtétet, kapott új hengerfejtömítést (valószínűleg ez mehetett tönkre) és új olajszűrőt, olajat cseréltek a motorban és a hűtőbe töltötték a mocsárlé maradékát. Visszazárták az összes motorburkoló lemezt és vártuk, mikor hangzik fel az indítómotor nyüszítése.    

Pöccre indult a gép. Némi állítgatás után, 15 óra veszteglést követően, délután 3 óra után újra úton voltunk. Végre volt fűtés is, kezdtünk szép lassan kiengedni és a hangulat is vidámabb lett, ahogy haladtunk.

Kirovból kifelé menet megálltunk egy fogadónál vacsorázni, mert már mindenki nagyon éhes volt, hiszen úgy készültünk, hogy aznap délre már otthon leszünk. A büfében a tulajok valami elmondhatatlan lassúsággal szolgáltak ki minket. Mire az első szerencsés emberek már befejezték a vacsorájukat, mi, akik a sor vége felé álltunk, még mindig csak arra vártunk a pultnál, hogy felvegyék tőlünk a rendelést. A hölgy, aki a rendeléseket rögzítette, a kb. négyféle választható étel ellenére se tudta megjegyezni és leírni, hogy ki mit kért, állandóan visszakérdezett. Mi is végül egy salátával többet kaptunk, mert félreértettük egymást. Végül a 18 fős csapatnak több mint másfél órájába tellett, hogy megvacsorázzon.

Éjjel már jóllakottan szundikálva döcögtünk hazafelé, mikor egyszer csak arra ébredtem, hogy a motor erőlködik egy emelkedőn felfelé, majd szép lassan lefullad és mi újra megállunk az útszélén. Korábban csak viccelődtünk vele, hogy mekkora szívás lenne, ha újra lerobbanna a busz és még egy estét kéne az országúton tölteni, de nagyon úgy nézett ki, hogy sajnos ez fog következni. A sofőrök is tanácstalanul néztek egymásra, sok jóra nem számíthattunk.

Pár perc tétlen ácsorgás után újraindították a motort és elindultunk. Kicsit lassabban ugyan, de újra úton voltunk. Aztán az éjjel további részében ez így ment tovább, egészen Izsevszkig. Mentünk háromnegyed órát 40-50-el, majd lefulladtunk. Vártunk 10 percet és újraindultunk. Csak reménykedni lehetett, hogy a busz kibírja hazáig. Az utolsó 250 km-t így tettük meg közel 6 óra alatt.

Végül vasárnap hajnali fél 6-ra meg is érkeztünk Izsevszkbe. Nagy megkönnyebbülés volt leszállni a buszról Era kolija előtt. Sikeresen túléltük életünk leghosszabb buszos útját. Röpke 33 órát töltöttünk egy zajos, koszos, benzinszagú bádogdobozban. Ha belegondolunk, hogy Budapestről Párizsba csak 22 óra, vagy Edinburghba 26 óra alatt el lehet jutni, akkor akár valami messzi városba is elutazhattunk volna ennyi idő alatt. De nem, mi csak a közeli Komi Köztársaság fővárosából, az alig 700 km-re lévő Sziktivkarból érkeztünk haza.

3 komment

Címkék: utazás konferencia busz beszéd komi marsrutka kotlett Sziktivkar komi-zürjén

A bejegyzés trackback címe:

https://kama-tura.blog.hu/api/trackback/id/tr463336092

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rozsee 2011.10.29. 11:55:58

Uhh...
És még 1x
Uhh...
Látod Áron ha legközelebb mentek buszozni mindig legyen nálad egy szett a legfontosabb alkatrészekből (hengerfejtömítés, szelep, vezérműtengely, stb...)
Egyébként szerintem én hamar kipurcannék ott oroszföldön...

Pupák Pupákovics 2011.10.29. 18:21:16

Huh! Rákattintva a buszra, láttam, hogy temetési változata is van ( hullaszállító). A szomszéd szobában tartózkodó közeli hozzátartozómat, ki éveket töltött orosz földön hívtam , hogy jól látok-e és az angolom nem hibádzik-e. Igen , megerősített, hogy vidéken többször látott ilyen buszt. A halottat a otthon ravatalozták fel, majd a gyásznéppel együtt a középre becsúsztatott koporsót körülülve kihajtottak a temetőbe. Néhe rezesbandával kísérve.
Tovább haladva láttam a képeken, hogy nem hátulajtós a járgány és az ülések is a szokott irányban vannak.
Hát, azért így sem megnyugtató az utazás vele.

A vodkával azért tessenek vigyázni!

TobiaTeodora 2011.11.04. 15:34:42

Megjelent előttem a kép, ahogy már nyugdíjasként a kényelmes karosszékekben a kandalló előtt ültök burzsoá felöltőkben. És akkor egy véletlen folytán előkerül elektronikus albumotokból ez a blog bejegyzés...Milyen vicces lesz majd akkor!
(Ha ez bekövetkezik, mindenképp szóljatok át a 3D-s skype-on!)