Mint azt az előző rész bevezetőjében írtam, a hanti-manszijszki utazás ötlete tulajdonképpen Másától származott, mivel neki vannak ott rokonai és barátai. Ennek köszönhetően, amikor a barátok megtudták, hogy tulajdonképpen egy teljes finnugor delegáció (4 magyar, 2 finn, 1 udmurt) érkezik a városba, aktív szervezkedésbe kezdtek, és teljesen telezsúfolták programokkal a napjainkat, pedig mi nem is kértük.

        Rajsev múzeuma egy nagy hajót formáz. A homlokzaton a szerző egyik műve.

Pár perccel azután, hogy leszálltunk a buszról Hanti-Manszijszkban, már ott is voltak értünk Mása rokonai és barátai. Mását a rokonok elvitték magukhoz, mi pedig újdonsült kísérőinkkel elindultunk az egyetem kollégiuma felé, ahol a szállásunk volt. A kollégiumban nem sok időt hagytak nekünk, hogy a kétnapos utazás után összeszedjük magunkat, másfél óra múlva már újra ott voltak értünk, és indultunk is az első programpont helyszínére – Gennagyij Rajsev festőművész múzeumába.

                A művész fiatalkori önarcképe

A múzeumi látogatástól nem vártam sokat. Korábbi tapasztalataim alapján fenntartásaim vannak az olyan művészekkel kapcsolatban, akiket egy politikai rezsim sztárol. Ráadásul Rajsev még élő, alkotó művész, mégis kapott egy teljesen új épületet, ahol már most életműkiállítást rendeztek be neki.

                 A nagyterem a legfelső szinten

A rossz előérzetek ellenére nem lett igazam, és valóban színvonalas kiállítást tekinthettünk meg. Nem mondom, hogy mindegyik műve tetszett, de néhányat szívesen kitennék a jövőbeni lakásom falára. Képei elsősorban a hanti nép mitológiájával, életével foglalkoznak, az ember, a természet és a kozmosz közötti kapcsolat témakörét dolgozzák fel. Fiatal éveiben főleg rézkarcokat és linóleummetszeteket készített, később áttért a vászonra és olajfestékre, melyekkel kezdetben erős és sötét színű képeket alkotott, majd az évek múlásával egyre inkább a lágyabb színek és világosabb tónusok felé fordult. A tárlat megtekintése után magával a művész úrral is találkozhattunk, aki a 2. emeleti műtermében fogadott minket.

                 Gennagyij Rajsev

Sokáig nem beszélgethettünk a művész úrral, mert menni kellett tovább, egy másik múzeumban már vártak ránk. A „Természet és az ember múzeuma” felé sietős léptekkel haladtunk, még arra se volt idő, hogy a főtéren áthaladva néhány képet csináljunk. A múzeumban a tárlatvezetőnk is elég sietős tempót diktált, pedig lett volna mit alaposabban is szemügyre venni.

                 Mamutcsalád

                 Kisrókák

A kiállítás első fele a szibériai élővilágot mutatta be, többek között egy nagy mamutcsontvázat is, amit ott találtak a város közelében. A második fele pedig a hantik hagyományos életével, kultúrájával ismertetett meg minket. Az egész gyűjtemény nagyon érdekes volt és kifejezetten profi módon volt tálalva. Hasonló színvonalú néprajzi múzeumban csak a finneknél voltam Lappföldön (Inari, Siida múzeum). Hiába rohantuk végig az egész tárlatot, mire kiértünk az utolsó teremből is, már rég a záróra után voltunk és az épület aulájában ott szobrozott türelmetlenül az egész személyzet. Gyorsan felöltöztünk mi is, és továbbindultunk a következő állomás felé, hiszen még várt ránk egy kötelező programpont azon a napon.

                 Hagyományos hanti öltözet

                 Ezek már nem tudom mik, de szépek voltak

Nem kellett messzire mennünk, mindössze a szomszédos szórakoztatóközpont egyik eldugott terméig. Először úgy tűnt, hogy valamilyen kézműves foglalkozáson (másztyerklássz) kell részt vennünk, de szerencsére a nénik megkegyelmeztek nekünk, és csak meséltek arról, hogy ebben a teremben szoktak rendszeresen összegyűlni és különböző hagyományosnak vélt hanti tárgyakat készíteni. Elsősorban ruhákat varrnak, kis babákat készítenek, de fűztek már nyakláncot is gyöngyökből és csontokból.

                 Például ilyeneket készítenek

A rövid bemutató után felkísértek minket egy emeleti helyiségbe, ahol hanti gyerekek fogadtak minket énekelve. A köszöntő dal után asztalhoz invitáltak minket, és míg mi teáztunk és a különböző süteményekből, cukorkákból szemezgettünk, ők hanti dalokat és táncokat adtak elő nekünk. A produkciók végeztével a beszélgetés során megtudtuk, hogy ez egy nem túl régen létező, baráti alapon szerveződő, hagyományőrző társulat. Egyrészről nagyon boldogok voltak, hogy meglátogattuk őket, és hogy egy igazi finnugor találkozó jöhetett így létre. Másrészről pedig örömmel újságolták, hogy azt a termet, ahol voltunk, nemrég kapták meg ajándékba, így végre lesz egy helyük, ahol nyugodtan próbálhatnak.

                 Hanti gyerekek

A beszélgetés végeztével, az elfogyasztott sütemények ellenére éreztük, hogy még éhesek vagyunk, és hogy ennénk valami „rendesebbet” is. Mondtuk is a kísérőnknek, hogy szívesen elmennénk valami jó helyi bárba, ahol megihatnánk egy-két sört és közben bekaphatnánk valamit. Természetesen erre is volt kész programterv, egyből az ismerősük még meg sem nyílt bárjába invitált minket, ahol aznap este próbaképp kinyitnak, és japán táncokat fognak bemutatni. Az ötlet nekünk nem annyira tetszett, mi leginkább egy helyi, autentikus, már működő helyre vágytunk, ahol végre békén hagynak minket és nyugodtan ehetünk, ihatunk. Végül abban maradtunk, hogy jó, elmegyünk az általa javasolt helyre, és nekünk nem lesz muszáj nézni a programot. Mivel a hely konyhája még nem túl fejlett, ezért gyorsan a szórakoztató központ büféjében bekaptunk valamit, hogy ne legyünk annyira éhesek.

A gyors vacsora után még egy rövid esti sétát tettünk a központban, mielőtt taxikba ültünk volna. A teljes belváros ki volt világítva, mindenhol karácsonyi füzérsorok, meg hasonlók lógtak. Egy kicsit már giccses volt, de talán még mindig jobb, mint az a nagy sötétség, ami Izsevszkben van.

                 Kivilágított pavilon a főtéren

Szóval kocsikba ültünk és elfurikáztunk a város egyik külsőbb részébe, ahol családi házak állnak. Kiderült, hogy a bár tulajdonképpen egy háromszintes családi ház tetőterében van berendezve. Elég üres volt a hely, és később se lettünk sokkal többen. Annak ellenére, hogy megígérték, hogy nem kell feltétlenül megnéznünk a műsort, mégis egy kis idő múlva előkerült egy mikrofonos fickó, aki először csak énekelt egy nőnapi dalt, de aztán magához ragadta a szót és mint az esti vicces vetélkedő műsorvezetője mutatkozott be. Nem volt menekvés, akaratunk ellenére is részt kellett vennünk különböző mókásnak szánt játékokban. Például a lányoknak nagy párnával a fejükön kellett egyensúlyozniuk, aztán meg mi fiúk készítettünk nekik estélyi ruhát vécépapírból, és még hasonló feladatokat kellett teljesítenünk. Mindezek közben valóban volt japán tánc is, meg erotikus hanti vers is. Tény, hogy a szórakoztatásunk érdekében mindent megpróbáltak, csak mi nem erre vágytunk.

Végül néhány sör, több tál csipsz és egy tányér fagyasztott, nyers mukszun (Coregonus muksun, lazacfélékhez tartozó hal) elfogyasztása után úgy gondoltuk, hogy mára eleget mulattunk, és ideje visszatérni a szállásunkra. Másnap is időben kellett kelni, hiszen további programok vártak még ránk.