Még ha lassan is, de folytatjuk az előző posztunkban megkezdett beszámolósorozatunkat a Bajkál körüli kirándulásunkról. Lássuk hát, hogy a három napos vonatozás után milyen új kalandok vártak ránk!
A transzszibériai expresszről végül Irkutszkban szálltunk le. A vasútállomásról egyből a szállásunkra siettünk, majd, miután megszabadultunk csomagjainktól, egy gyors városnézésre indultunk a környező utcákban, kihasználva azt, hogy errefelé csak este 11 után sötétedik. Sajnos így se sokat láttunk a városból, mert másnap korán reggel kellett kelnünk, hogy tovább utazhassunk, ezért idejében elmentünk aludni. Irkutszkba aztán három nap múlva újra visszatértünk, de csak azért, hogy egy másik buszjáratra átszálljunk, úgyhogy végül a várost nem ismertük meg, pedig talán érdemes lett volna.
Az irkutszki zsinagóga
Az utazás során inkább a tóra és a természetre voltunk kíváncsiak, ezért is siettünk Irkutszkból egyből Olhon szigetére, hogy végre valami civilizációtól mentes helyen élvezhessük a tó látványát. Irkutszkból mintegy hat órás buszozás után érkeztünk meg a sziget központjának számító Huzsir faluba úgy, hogy közben ettünk egy gyors ebédet egy út menti fajurtában, kerülgettük a busszal az útra tévedő tehén- és birkacsordákat, átkompoztunk a szárazföldről a szigetre, és végül szép lassan poroszkáltunk az egyetlen földúton, mely a szigeten végigvezet.
Megy a komp Olhonra
Huzsir település az isten háta mögötti orosz faluk és a dinamikusan fejlődő turistaközpontok furcsa keveréke. A falut hosszában kettészelő széles, poros főút látványa számomra a westernfilmek világát idézte meg. Az utca valahogy irreálisan széles és szinte teljesen kihalt, viszont az utat szegélyező portákon (és beljebb is) látszik, hogy a helyiek gőzerővel készülnek a turisták fogadására, és sorra épülnek a kiadásra szánt apró fabungalók. Egyelőre még a nagy részük üres volt, azt hiszem, mi a szezon első hetén járhattunk ott, de ha később valóban megtelnek, akkor több lesz a vendég a faluban, mint a helyi lakos, ami pedig nem biztos, hogy annyira kívánatos dolog.
Huzsir főutcája
Némi telefonálgatás után végül mi is megkaptuk a magunk kis bungalóját. Külön örömünkre szolgált, hogy a szállásadóink burjátok voltak, akik az itt élő legnépesebb kisebbség. Külsejük általában erősen keleties vonásokat mutat, nyelvük pedig nagyon hasonlít a mongolra, annyira, hogy a mongolokkal meg is értik egymást. Mi persze egy kukkot se értettünk belőle, de nagy figyelemmel hallgattuk, mikor egymás közt burjátul beszéltek.
Tóparti fák
A délután további részét a közeli tóparton kószálva töltöttük. Majdnem tengerpartot írtam, de nem véletlenül, mert a part és a látvány is kísértetiesen hasonlít valamilyen forró égövi homokos strandra, azzal az apró különbséggel, hogy itt a víz csak 10 fok körüli volt, és pálmák helyett lombos fák nőnek. Az egész helyben talán ez a fura kettősség a legérdekesebb, hogy csupán a látvány alapján, valami egészen más élményre számítanánk. Például hiába sütött a nap erősen, a tó felől mindig hideg szél fújt, annyira, hogy reggelente és esténként jól jött már egy pulóver is.
A "strand" közelről...
...és a szomszédos dombról
A tópartról a környező dombokra felkapaszkodva szintén érdekes látvány tárult elénk. 13 kihegyezett pózna sorakozik a dombtetőn katonás sorban, teleaggatva mindenféle színű szalagokkal. Ez a hely az egyike a burjátok kilenc szent helyének. Régebben a sámánok itt léptek kapcsolatba a különböző szellemekkel, de sámánok hiányában akár mi is áldozhatunk a szellemeknek, ha az oszlopok melletti köveken hagyunk valami számunkra fontosat, mint például pénzt vagy cigarettát.
A szent hely
Magányos fa
Az oszlopokon túl, egy kis földnyúlvánnyal a szigethez kapcsolódva áll a Sámán-szikla, ami a sziget egyik fő nevezetessége. A szikla szintén szent hely, nem lett volna szabad felmásznunk rá, de sajnos rosszul értelmeztük a kihelyezett ismertető tábla intelmeit. Persze, nem mi voltunk az egyetlenek, de hát ez is gyenge mentség számunkra.
A Sámán-szikla
A kék a burjátok szent színe
Másnap a szomszédos Kis-Huzsir falucskába sétáltunk el a tóparton, mert szerettünk volna látni egy igazi, hagyományos burját falut. Talán nem a legjobb helyre mentünk ilyen szempontból, mert a falu szinte teljesen kihalt volt, több leégett, düledező házzal tarkítva. Az egyetlen életjelet egy fapalánkhoz, a tűző napra kikötözött ló adta.
Helyi gyerekek játszanak a parton
Új üdülőkomplexum a falu határában
Házikó Kis-Huzsirban
Kicsit később, míg a tóparti kis szila orom teteje felé igyekeztünk, találkoztunk egy lovassal is, majd néhány perc múlva egy ellenkező irányból a tó felé vágtató ménessel is. A lovak valószínűleg rendszeresen járhatnak fürdeni ehhez a kis belső tavacskához, mert céltudatosan oda vágtattak, majd lelassítottak és végül vidám fürdőzésbe kezdtek.
Vágtat a ménes
Visszafelé már a főúton mentünk, hogy megnézhessük az a mentén épülő új vendégházakat is. A faluba érve még egyszer végigböngésztük az helyi „utazási irodák” ajánlatait, de újra megállapítottuk, hogy ugyan nagyon hívogató, de 3000 rubel (21.000 Ft) egy egész napos hajókirándulásért azért mégis csak sok. Lett volna még lehetőség autóbusszal elutazni a sziget északi csücskébe, ahol szintén a Sámán-sziklához hasonló sziklatömbökben gyönyörködhettünk volna. Még tettem egy halvány próbálkozást, hogy megkérdezzem van-e olyan hajójárat, ami Huzsirból egyenesen Lisztvjankába (a másnapi szálláshelyünkre) visz, de mondták, hogy nincs, és ha lenne is, nagyon drága lenne. Pedig egy ilyen hajóval megspórolhattunk volna magunknak egy Huzsir–Irkutszk, Irkutszk–Lisztvjanka buszozást, ami majdnem az egész másnapunkat kitöltötte.
Egyelőre üresek...
Este Huzsirban még szerettünk volna beülni egy kis étterembe vacsorázni, de némi pénzügyi problémánk akadt, ugyanis utastársunk kicsit elmérte a készpénzkészletét, és mivel a szigeten nem működik bankautomata, és kártyával sem fizethettünk a szálláson, így végül abból kellett gazdálkodnunk, amink volt. Kicsit elszomorodva baktattunk a falu egyik boltja felé, próbáltunk megbirkózni a gondolattal, hogy le kell mondani a bőséges vacsoráról és az esti sörről is, amikor hirtelen észrevettük, hogy ebben az egy boltban lehet bankkártyával fizetni. No, egyből lett nagy örömujjongás és gyorsan megvettünk mindent, amit csak a vacsoránkhoz kívántunk.
Kis csapatunk a tóparti naplementében
Este a vacsora és a sör után még egyszer kisétáltunk a tó partjához és a Sámán-sziklához, hogy minél többet elraktározzunk magunkban ebből a gyönyörű látványból.
Viszlát Olhon!
