Joskar-Ola nem egy nagy város, nehéz is észrevenni a térképeken, ennek ellenére már régóta szerepelt azon a listán, ahová még hazautazásunk előtt el akartunk látogatni. Az utazásra végül május végén tudtunk időt szakítani, és hogy mi is volt a motivációnk – azon túl, hogy Joskar-Ola a Mari Köztársaság fővárosa, vagyis „finnugor főváros” –, az hamarosan kiderül.
A Brugge part éjszaka
Mi se hittük igazán, de négy év után eljött az a pillanat, amikor kiküldetésünk (száműzetésünk) ideje lejárt, és búcsút kellett mondani ideiglenes hazánkban szerzett barátainknak. Úgy gondoltuk, hogy erre mi sem lenne alkalmasabb esemény, mint egy szabad ég alatti bográcsozás, hiszen az oroszok is és mi is szeretünk a természetben sütögetni. A remek ötlet viszont sajnos több sebből vérzett, ugyanis se nekünk, se a barátainknak nem volt bográcsa, ráadásul a korábbi meleg időjárás is borúsra, esősre és szelesre változott azon a héten. Ezek az apróságok persze nem tántorítottak el minket attól, hogy kitartsunk eredeti tervünk mellett.
Vizet forralunk a 2. adag tésztának
Május 21-én rendezték a Nyikona Vasziljevics Ignatyeva (1895-1941) munkássága előtt tisztelgő 15. nemzetközi nyelvészeti-néprajzi-irodalmi konferenciát. Az utazással együtt háromnapossá duzzadt programon mind a ketten részt vettünk, Era mint a konferencia egyik előadója, én meg mint potyautas, „konferenciaférj”.
Ebben a posztban magáról a városról és az ott szerzett benyomásaimról szeretnék írni, az utazás körülményeiről remélhetőleg majd egy másik posztban számolunk be valamikor a közeljövőben.
Előre tekintenek a boldog szocialista jövőbe
Oroszországban idén május 9-én ünnepelték a nagy honvédő háború sikeres befejezésének 70. évfordulóját. Idén különös figyelmet szenteltek ennek az amúgy is nagyon fontos ünnepnek, és szemmel láthatón nagy mennyiségű pénzt és energiát fordítottak arra, hogy ezt a kerek évfordulót mindenki számára emlékezetessé tegyék. Arról, hogy miért pont ekkor és hogyan ünneplik ezt a napot, már három évvel ezelőtt írtunk, most elsősorban arról szeretnék beszámolni, hogy idén milyen egyéb események kapcsolódtak ehhez a naphoz, hogyan készültek rá az oroszok, és miben volt más az idei ünnep.
Motoros szanitéc
Április 25-én tartották Izsevszkben a „Miss Finnugor Diáklány” szépségversenyt, amelyet finnugor anyanyelvű egyetemista lányok számára szerveztek. Az eseményről mi sem hiányozhattunk, már csak azért sem, mert kaptunk rá ingyenjegyeket az egyetemen keresztül. Na jó, ennél azért volt nyomósabb indokunk is: egyrészt szerettünk volna szurkolni Lariszának, aki négy napon át az idegenvezetőnk volt Hanti-Manszijszkban, és most a hanti színeket képviselte a versenyen, másrészt meg akartuk nézni Zsófi és István táncprodukcióját, amit a szépségverseny végén lévő gálaműsorban adtak elő, harmadrészt pedig szerettem volna belülről is megvizsgálni a frissen felújított operaházat, ahol az eseményt rendezték.
Népviseletbe öltözött versenyzők
Április közepén egy újabb egynapos kiránduláson vettünk részt, melyet az egyetem nemzetközi osztálya szervezett. A kirándulás fő attrakciója a „szibirszkij trakt”, azaz a szibériai út egy részének megtekintése volt. A XIX. század végéig ez az út volt a fő kereskedelmi útvonal Moszkva és Szibéria között, és ezen az úton gyalogoltak az elítéltek száműzetésük helyszínére.
Ilyen póznák jelölték a pihenőhelyeket
Történetünket az előző részben ott hagytuk abba, hogy még a megérkezésünk napján gyorsan végighurcoltak minket két múzeumon és utána másik két szervezett programon. A napirendünk aztán a következő napokban se lett lazább, viszont azok között a programok között volt olyan is, amit mi szerveztünk magunknak. Ilyen volt például a második napi kirándulás, amikor is egy hagyományőrző hanti telepre látogattunk el nem messze a várostól.
Hagyományos hanti sátor
Mint azt az előző rész bevezetőjében írtam, a hanti-manszijszki utazás ötlete tulajdonképpen Másától származott, mivel neki vannak ott rokonai és barátai. Ennek köszönhetően, amikor a barátok megtudták, hogy tulajdonképpen egy teljes finnugor delegáció (4 magyar, 2 finn, 1 udmurt) érkezik a városba, aktív szervezkedésbe kezdtek, és teljesen telezsúfolták programokkal a napjainkat, pedig mi nem is kértük.
Rajsev múzeuma egy nagy hajót formáz. A homlokzaton a szerző egyik műve.
Azt hiszem, azon kevesek egyike vagyunk, akik télvíz idején önszántukból utaznak Szibériába. Az egész úgy kezdődött, hogy egy kis házibulit tartottunk nálunk még február közepén, amire meghívtuk egy udmurt barátnőnket (Mását), Zsófiékat és Simót, a finn lektort. Beszélgetés közben Mása arról kérdezgetett minket, hogy eddig merre jártunk Oroszországban, miket láttunk már, majd egyszer csak kibökte, hogy neki vannak rokonai Hanti-Manszijszkban és márciusban szeretné meglátogatni őket, és hogy lenne-e kedvünk vele tartani? Egyöntetűen vágtuk rá a választ, hogy hát persze!
Ezek után néhány nappal kezdetét vette az utazás megszervezése, ami kicsit körülményes volt a szűkös és drága szálláskínálat miatt, de az utolsó pillanatra végül mindent sikerült elrendezni, és március 5-én éjjel már indulhattunk is.
Rénszarvasok a hantiknál
Ebben a posztban az oda- és hazaút viszontagságairól olvashattok, és később, két további posztban az ottani kalandjainkról és magáról a városról lesz majd szó.
Újra eljött ez a télbúcsúztató ünnep. Idén már nem terveztem írni róla, hiszen korábban többször is beszámoltunk már hasonlókról (itt, meg itt, meg itt), de az Udmurt Állami Egyetem jóvoltából egy olyan programon vehettünk részt, amely mellett nehéz elmenni szó nélkül.
"Látjátok, gyerekek? Ez az én vashintóm."
Hát igen, nagyjából ennyi a hír ebben a posztban. Nem kerestem én direkt a társaságukat, csak egyszerűen így alakult. A börtönőr is ember, na!
Azért ha már belekezdtem, elmesélem egy kicsit részletesebben, hogy is történt ez a dolog, hogy ne maradjon itt ilyen kurtán ez a poszt.
A csapatunk címere (forrás: www.nhliga.org)
Új, tanácsadó rovattal bővül a Káma-túra blog. Ha úgy érzed, elakadtál az életedben, nosza ragadj tolla Már régen kitaláltuk Áronnal, hogy kéne írni egy posztot férfiakról, nőkről, családról is. Leírom hát, hogy mi mindent hallottam és tanultam a bruttó 39 hónap alatt Oroszországban arról, hogy hogyan kell nőként, illetve férfiként viselkedni ebben az életben/ országban.
A nő
A nőnek mindig szépnek kell lennie, nyilatkoztatta ki Ványa. Tényleg mindig szép is, elegánsan vonul magas sarkú csizmájában az iparváros kacska járdáin a jégbordákon, miniszoknyában mutogatja vékonyka lábait a mínusz húszban, kiskosztümben, tűsarkúban jár egyetemre, óra előtt a folyosó tükrében arcát, haját csinosítja. Slampos mellette egész Európa.
A nő
Mára egy kis képes albumot állítottam össze különböző speciális járművek fotóiból, amelyeket az elmúlt évek során készítettem. Volt már egyszer egy poszt az orosz autókról, de ez most egy kicsit másmilyen lesz, ugyanis lesz itt minden, a tűzoltóautótól kezdve a darus kocsin át egészen a trolibuszig. No meg néhány itt hétköznapinak számító, otthoni szemmel nézve viszont különlegesnek tűnő járgány. Tartsatok velünk!
ZIL-131 tűzoltó autó Szarapulban
Mai témánk ismét egy korábban elmaradt poszt ötletéből származik. Még május elején szerettem volna arról írni, hogy tavasszal milyen karbantartási munkákat végeztek a házunk körül, de mivel a változás azóta is folyamatos, így tulajdonképpen most is teljesen aktuális a téma.
Mikor még állt a szomszéd ház
Az elmúlt napokban régen várt pillanatokat éltünk át. Közel két éves szervezőmunka eredményeképpen pár nap erejéig végre meglátogatott minket néhány budapesti barátunk. Mivel Izsevszk elsősorban a hadiiparáról nevezetes, ezért nem is lehetett más látogatásuk vezérfonala, mint a fegyverek, harckocsik, háborús emlékművek.
A hidegre való tekintettel egy fél vodkával indítottuk a napot
Az október 11-ei hétvégén vidékre utaztunk Erával, hogy haknizzunk egy kicsit. Mi magunk közt már csak így nevezzük azokat az eseményeket, amikor valamilyen közönségnek – többnyire iskolásoknak – kell előadást tartanunk Magyarországról. Másnap viszont már mi hallgattuk mások szereplését abból az alkalomból, hogy Buranovóban végre felszentelték a templomot, amelyre két évvel ezelőtt kezdtek el gyűjteni az Eurovíziót is megjárt Buranovszkije Bábuskik.
Buranovó, a világhírűvé vált falucska
Aszonta az Áron, hogy írjam le én, hogy milyen nehézkesen jutottunk el arra a csodás helyre két hete, és milyen keserves volt a visszaút is onnan. És még azt is javasolta, hogy legyen a poszt címe az, hogy „Minden a terv szerint halad”, mert van egy ilyen című orosz szám, amit mind a ketten eléggé megszerettünk (bár csupa ilyen hörgős előadásmódos verzióját találtam csak meg a youtube-on), és mert valójában tökre nem is a terv szerint ment egy csomó minden.
Legutóbbi hétvégénket egy kicsit meghosszabbítottuk, hozzácsaptuk a pénteket és a hétfőt is, és orosz és magyar barátainkkal közösen felkerekedtünk, hogy meglátogassuk a Szverdlovszki területen lévő Olenyi Rucsi (Оленьи Ручьи) nevű nemzeti parkot. A kirándulás meglehetősen kalandosra sikerült, de arról majd Era számol be a következő posztban, mi most fókuszáljunk csak a parkban tett látogatásunkra és az ott felfedezett érdekességekre.
Az első pillantás a folyóra
Igyekszünk tartani magunkat korábbi ígéretünkhöz, miszerint bepótoljuk az időhiány miatt elmaradt posztokat, ezért most egy olyan írás következik, melynek legalább egy évvel ezelőtt kellett volna megjelennie. Következzen tehát a beszámoló a bajkáli utunk utolsó állomásáról (1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész), Ulan-Udéról.
Lelkesítő mozaikkép az egyik ház falán
Egy hete történt, hogy levelet kaptunk az egyetem nemzetközi osztályától, amelyben az aznap nyíló és egészen másnapig tartó izsevszki virágkiállítás programját ajánlották számunkra, mint kitűnő hétvégi elfoglaltságot. Gondoltuk, miért ne mennénk, úgyis szép idő ígérkezik, szombaton ebéd után kisétálunk a partra és megnézzük, hogy itt is tudnak-e olyat, mint nálunk Debrecenben.
Ez valamilyen filmjelenet akar lenni
Azt hiszem, először is egy nagy bocsánatkéréssel tartozunk a blog lelkes olvasóinak, hogy május közepe óta friss olvasnivaló nélkül maradtak. Nem így terveztük, de sajnos így alakult. Ami akkor elmaradt, majd igyekszünk néha-néha soron kívül pótolni.
A moszkvai GUM áruház átriuma
Több mint másfél évnyi hallgatás után végre én is újra hallatom a hangom a blogunkon. Mindennapos hőhullámaimról, hideghez és meleghez való viszonyomról fogok most írni.
Nem-oroszországi ismerőseink gyakran kérdezgetik, hogy hogy bírjuk itt a telet, és én erre rendre azt válaszolom, hogy engem nem a tél keménysége, hanem annak hossza visel meg. Igaz, a legkeményebb, januári fagyokat általában Budapesten vészeljük át, úgyhogy arról tulajdonképpen nincs is tapasztalatunk, hogy milyen az élet mínusz 37 fokban, csak arról van, hogy mínusz 30-ban milyen.
Nem Csikiril, hanem Nyecskino, nem -30, hanem -15 fok, nem este, hanem napközben, de egyébként ideillik ez a kép
A legutóbbi vasárnapra hosszú szünet után végre adódott valami színvonalasnak ígérkező kulturális program, a Mademoiselle Oudmourte modellügynökség divatbemutatóval egybekötött modellversenye. A jegyeket ennek megfelelően már korábban megvettük, hogy biztosítsuk magunknak a helyet a nézőtéren.
Itt még népviseletben
Két hete egy rövid kiruccanást tettünk, hogy mi is leadhassuk voksainkat az idei parlamenti választásokon. Sajnos nekünk nem adatott meg az a lehetőség, ami a határon túli magyaroknak, hogy levélben szavazhassunk, nekünk ehhez a legközelebbi magyar konzulátusig, jelen esetben a 700 km-re levő Jekatyerinburgig kellett utaznunk. Így hát időt, pénzt, fáradságot nem kímélve vonatra szálltunk, és meg se álltunk az Urál fővárosáig.
A Szent János templom
Mióta az Izsevszki Állami Műszaki Egyetemre (IzsGTU) járok, tervezem, hogy írok egy posztot az ott folyó oktatásról. Többször összegyűjtöttem magamban a sérelmeimet, tapasztalataimat, hogy egy kis történetbe gyúrjam, de végül mindig letettem róla, amiatt, hogy a saját képzésemet nem akarom nyilvánosan ócsárolni addig, amíg a diplomámat kézhez nem kapom. Ócsárolni most sem fogok, csak röviden mesélnék egy kicsit az államvizsga körüli mizériáról, és azt hiszem, ebből is sok mindenre lehet majd következtetni.
A 2-es épület. Előtte egy ifjú tudós, kezében egy atommal.
