A múlt héten - hosszú hallgatás után - újra levelet kaptunk az Udmurt Állami Egyetem Nemzetközi Osztályától, melyben egy gyárlátogatásra invitáltak minket. A csábító ajánlatot nem lehetett visszautasítani, így múlt vasárnap én is ott sorakoztam a többiekkel együtt a kollégium előtt, hogy elvigyenek minket az izsevszki 3-as számú kenyérgyárba.

A gyárhoz messze kellett buszozni, mert a város szélén fekszik, az Usztyinov kerületben, az autógyár szomszédságában. A gyár régi épületébe érve először egy szűk és teljesen sötét folyosón kellett átbukdácsolnunk, ahol állítólag takarékossági okokból nem volt világítás. Én is híve vagyok a környezettudatos életmódnak és nagyon dicséretes, hogy Izsevszkben is vannak követői, de azért kicsit viccesen hangzott egy olyan gyárban, ahol több tízezer Wattos kemencékben sütik a kenyeret. Miután mindenki épségben megérkezett az emeleti öltözőbe, vékony világoskék köpenyeket és sapkácskákat kellett magunkra öltenünk, majd indulhatott is a kenyérgyári túra az egyik technológus hölgy vezetésével.

                Már beöltözve hallgatjuk a biztonsági szabályokat

Egyenesen a fő gyártócsarnokba mentünk, ahol több párhuzamos gépsoron készültek a kenyerek a gépek csikorgása és zakatolása közepette. A kenyereket itt szinte emberi kéz érintése nélkül állítják elő. A gépsor elején egy habarcskeverőre hasonlító masinában összekeverik a hozzávalókat, majd az szakaszosan egy csövön keresztül a futószalagra köpi a masszát. A futószalag aztán a kemence nyílásához vezet, ahol a tészta az előre beolajozott kenyérformákba kerül. Ezután a megtöltött formákat elnyeli a nagy gépsor, majd kis idő elteltével a túlsó végén kivehető a frissen sült kenyér.

A gépsor eléggé özönvíz előttinek nézett ki, de még így is képes egy sor egy óra alatt 1 tonna kenyeret (2000 db) előállítani. Mi déltájban voltunk ott, akkor nem volt olyan nagy a hajtás, de a hajnali órákban bizonyára csúcsra vannak járatva a gépek, mert ez a kenyérgyár látja el az iskolákat, kórházakat, sok vidéki települést és a városi boltok egy részét is friss kenyérrel.

                A régi gyárcsarnok részlete

A gyártócsarnokból egy kis emeleti műhelybe vezettek minket, ahol magyar szemmel talán profilidegen tevékenységgel foglalkoznak ügyes kezű hölgyek: tortadíszeket gyártanak. A műhelyben különböző színű és méretű virágokat, leveleket és egyéb díszítőelemeket formáznak egy plasztilinnak hívott anyagból. Ez valamilyen ehető tésztaféleség, mely ránézésre a marcipánra hasonlít, csak nem fénylik annyira. A kész díszeket külön is árulják, de elsősorban az egyedi készítésű ünnepi torták díszítésére szolgálnak, melyeket szintén ezzel a plasztilin nevű anyaggal borítanak. A weblapjukon van néhány torta mintának, de tulajdonképpen bármilyen tortát elkészítenek a kedves megrendelőnek.

                Például ilyet is tudnak

                Itt készülnek a plasztilin mesefigurák

Miután mindenki fotózkodott a sárkányos tortával visszamentünk a földszintre, ahol a cukrászüzembe pillanthattunk be. Az egyik ajtó mögött a „szabvány”torták készültek, a másik, nagyobb teremben pedig az aprósütemények. Sajnos nem értettem pontosan, de a muffinok (amit itt egyébként keksznek hívnak) tésztáját valamilyen okból kézzel keverik egy-egy nagyobb lavórban, a tésztagyúró gépek helyett. Nem lehet valami kellemes munka.

                A friss torták az ünnepeltekre várnak

Apropó munka. A gyárban összesen 500 alkalmazott dolgozik, kevés kivétellel mind nő. A munka két műszakban zajlik, reggel 8-tól este 8-ig és este 8-tól reggel 8 ig. Egy alkalmazott egy hónapban 15 műszakot húz le úgy, hogy először nappali műszakra megy, aztán estire, majd van két nap pihenője. Mindezért átlagban olyan 9000 rubel körül kapnak (68.000 Ft), ami azért itt Udmurtiában is kevésnek számít.

Visszatérve sétánkhoz, a cukrászrészleg után elhagytuk a régi épületet és átmentünk a négy éve épült új gyárba. Itt még jobban ügyeltek a tisztaságra, ezért még kis lábzacskót is kellett húznunk a cipőnkre. Az új részlegre egyébként nagyon büszkék voltak. Elmondta vezetőnk, hogy ez az egyike annak a négy új kenyérgyárnak, amelyek az elmúlt években épültek Oroszországban, és hogy ezenkívül csak Moszkvában és valahol még keleten van két hasonlóan korszerű gyár az országban. A berendezéseket mind Németországból hozták és valóban, látogatóként is egy korszerű gyár benyomását keltette.

Ismerkedésünket az új épülettel egy kis kézművesgyakorlattal kezdtük, ahol némi tésztamaradékból apró fonottkalács-féleséget kellett volna készíteni. A „gyurmázás” mindenkiben derültséget keltett, pláne, hogy egyesek inkább kismalacot vagy repülőgépet formáztak a tésztából. Az elkészült műveket aztán jelölésekkel ellátott tálcákra tettük, melyeket addig kisütöttek, míg mi tovább nézelődtünk.

                 Készülnek a süteménykék

Láttunk újabb gyártósorokat, ahol a péksüteményeket készítik, és láttunk korszerű kemencéket, amelyekben a termékek folyamatosan körbeforognak, mint a mikróban, hogy egyenletesen süljenek. Aztán, ami a legmeglepőbb volt számomra, hogy a kenyérgyárban nem csak megsülni, de megfagyni is lehet, ugyanis hatalmas hűtőkamrák is vannak, ahol a forró tálcákat és sütőállványokat -35 fokon hűtik, hogy újabb adagot tehessenek rájuk. A becsomagolt termékek pedig egy -18 fokos raktárteremben várnak az értük jövő teherautóra, hogy addig is frissek maradjanak. A téli hideg után kaptunk frissen sült, forró fekete kenyeret is, amit sietve adogattunk körbe, egy-egy darabot letörve belőle.

                Hűlnek az apró kenyerek...

                ...és a lekváros pirogok

Túránkat a régi épületbe visszatérve, a gyár menzáján szervezett kis teázással zártuk. A tea mellé mákkal töltött édes pirogot szolgáltak fel, ami nem túl gyakori étel errefelé. Közben megérkeztek a saját készítésű süteményeink is, amit én ott helyben gyorsan meg is ettem, mivel már igencsak éhes voltam a sok finomság láttán. Egész finomra sikerült, viszont kalácsra egyáltalán nem hasonlított, mivel leveles tésztából készült. A valódi kalácsokkal kapcsolatban viszont egy másik dolgozó elmesélte, hogy pár hete, húsvét előtt 3 nappal, mikor a speciális húsvéti kalácsot kellett gyártaniuk, egy műszak alatt 10.000 db kalácsot tudtak elkészíteni úgy, hogy minden lehetséges gépsoron azt sütöttek.

                Nem áll jól a hajháló

Amióta voltam a kenyérgyárban, néha megnézem a kenyerek címkéjét, hogy melyik gyárban készültek, de úgy vettem észre, hogy abban a boltban, ahol általában vásárolunk, az 1-es számú gyárból származó kenyereket árulnak, így azok nem az általam is látott gépsorokról valók.

                A végén a csoportkép elmaradhatatlan