Szombaton ebéd előtt már mindkettőnknek elegünk volt az iskolai teendőkből és mivel végre szép melegen sütött a nap, úgy gondoltuk, hogy sétálunk egy kicsit a városban. Hova máshova, mint a víztározó partjára, Izsevszk talán legromantikusabb részére.

Már az út elején komoly dilemmával kellett megbirkóznunk, hogy a Lenin vagy a Szovjet utcán menjünk a városközpontig. A problémát gordiuszi módon oldottuk meg azzal, hogy a két utca között húzódó tömbbelsőt választottuk. Ugyanis a Kommunarov utcától egészen a Puskinig egy hatalmas téglalap alakú háztömb fekszik, amely belsejében egy tágas park található.

                Az árkádon át a Szovjet utcára látni

                A Lenin utcai oldal hátsó fele

A Puskintól befelé viszont a városépítők már sajnos nem követték ezt az elvet, ott már nagyobb összevisszaságban állnak a házak, így végül mégis a Szovjet utcán kötöttünk ki.

                Lenin rendületlenül áll a könyvtár előtt

                A Szovjet és a Marx utca sarka

                Az űr meghódítása

A központba érve eszembe jutott, hogy az egyik építészeti órámon, mikor egy izsevszki építész hölgy mesélt a városról, kiemelte a Gorkij és a Szovjet utca sarkán álló házat, hogy annak milyen szép lépcsőháza van. Gondoltuk, most itt az idő megnézni és elkezdtük keresni a bejáratot. A sok üzlet és kirakat között nem volt egyértelmű, hogy hol is kell bemenni abba a házba, és mivel a lakóházak bejárata gyakran hátulról nyílik, így benéztünk a környező hátsó udvarokba is.

                Ennek kerestük a bejáratát

Az udvarokban újra szembesülhettünk egy jellegzetes orosz szokással, hogy ha (esetleg) bevakolják, vagy valamivel burkolják az épület homlokzatát, akkor azt csak az utcai fronton teszik meg. Hátul maradhat a csupasz téglák és a szürke vasbeton áthidalók szomorú látványa.

   Kis sikátor két régi ház között. Jobbra a város egyik legmenőbb klubjának a bejárata.

Az egyik ilyen udvarban Era lett figyelmes egy nagyon csalogató feliratra: „Elektromos mennyország”. Ez valami elektromos használtáru-kereskedés lehet, de ha ilyen a mennyország kapuja, akkor én lehet, mégse szeretnék belépni rajta.

               A mennyország kapuja

Aztán végül csak meglett az a bizonyos bejárat és a lépcsőház, de én valami egészen másra számítottam. Mondjuk valami szép acélkorlátra, metlachiburkolatra, vagy esetleg régi eredeti linóleumra, mint mondjuk a ’30-as évek Bauhaus-házaiban Pesten. Ehhez képest egy jellegtelen, teljesen átlagos lépcsőházba jutottunk; már a mi mércénk alapján. Persze, ez itt nem általános, de azért mégis, ezt, mint pozitív példát említeni, talán kicsit túlzás volt.

                Ezt kerestük. Megérte?

A tóparthoz kiérve a kilátónál természetesen pózoló és egymást fotózó lányokkal találkoztunk. Délutánra már biztos felkerültek a képek a vkontakte-re és lehetett írni egymásnak, hogy milyen „kraszavica” a másik.

                Lesz mit lájkolni

Azért más érdekességet is láttunk, például a fegyvergyár korábbi igazgatási épületét, amit ugyan már műemléknek nyilvánítottak, de még mindig elég romos állapotban van. A rajta elhelyezett tábláról az is kiderült, hogy ebben az épületben volt a forradalmi erők székháza a Szovjet forradalom alatt és hogy ’20-tól ’25-ig kommunista klubházként működött. Hogy addig honnan irányították a termelést, azt nem kötötték az orrunkra.

                Az erkélyről jól szemmel lehetett tartani a gyárat

A séta végén, a tóparton, az egyik régi gyárépületben kialakított bárban szerettünk volna ebédelni, de sajnos zárva volt. Már máskor is jártunk így velük, hogy ittunk volna ott valamit, de zárva voltak. Igazán furcsa, hogy a tóparton, hétvégén nem nyit ki egy vendéglátóhely.

                Hiába a luk a kerítésen, a bár zárva volt

Végül elindultunk hazafelé a Lenin utcán és az útba eső Ещё pizzériában ebédeltünk a tópart helyett.