2011. október 3. Utazok Izsevszkbe, végre. Vonattal természetesen, mi mással. Röpke 3000 km, három éjszaka vonaton, moszkvai átszállással, gondolom mindenki ezt választotta volna. Kell a számítógép, na! Hát azt nem vihetem repülőn! Darabokra szedve is alig fér bele a gurulós bőröndbe. A hokis táskám meg tele ruhákkal, pántja vastagon a vállamba hasít. Olyan széles vagyok felpakolva, mint egy vidéki ténsasszony, csak a kétszárnyú ajtókon férek át kényelmesen. Még szerencse, hogy egy barátom kifuvaroz a vasútra, különben még most is ott állnék a Blahán egy olyan 7-es buszra várva, amelyikre felférek.
Kisebb bénázások árán bevackolom magam kétszemélyes kabinunkba. Ennyi luxus jár. Nem akartam turistaosztályon utazni, nem lett volna vidám két részeg orosz vendégmunkás közt harmadiknak lenni. Meg különben is, kell a hely a csomagnak. Utastársam egy Munkácsról elszármazott, azóta amerikai állampolgárrá vált nyugdíjas bácsi. Munkácsra megy a temetőbe kicsit gondozni a sírokat. Útközben kellemesen elbeszélgetünk a "two by four"-ról, azaz az amerikai faházak építéséről. 20 évet húzott le odakint az építőiparban.
Indulás után nemsokkal jön a pravodnyik (vasutas utaskísérő hölgy) és kiosztja az ukrán migrációs kártyákat és az ukrán nyelvű vámnyilatkozatot. Magyarországtól keletre a migrációs kártya a legfőbb dokumentum. Egy sajtcetli. Semmi új információt nem tartalmaz az útlevélhez és a vízumhoz képest, de ha az ember mégis elvesztené... Nos, én inkább nem szeretném megtudni, akkor mi lesz. A vámnyilatkozat viszont még érdekesebb, csak ukrán nyelvű rubrikák vannak rajta. Szerencse, hogy ott van a munkácsi bácsi, a segítségével hárman magyarok egyszerre töltjük ki. Hasadóanyag? Nincs. Fegyver? Nincs. Drogok? Nincsenek. Régi könyv? Nincs. Ikonok? Nincsenek. Mégis, mit gondolnak, ha ilyet csempésznék bevallanám?
Mindkét határhoz az éjjel közepén ér a vonat. Az ember épp valami kellemeset álmodik a csíkos pizsamájában, erre jön újra a pravodnyik és egy határozott kopogtatás után feltépi a fülke ajtaját, hogy "passport control". Te meg ott pislogsz álmosan az ágyadban félig felülve és próbálsz értelmes választ adni a határőrök kérdéseire. Csopon a dolgot még az is tetézi, hogy a nyomtávkülönbség miatt átszerelik a vagonok kerekeit és ennek ürügyén másfél óráig kopácsolnak a vagonokon, majd tologatják őket ide-oda. Az ukrán-orosz határ se jobb, mert ott meg két óra utazás van a ki- és beléptetés között, ezért kétszer keltik fel az embert egy határátlépés miatt. Szóval ugyan hálókocsiba vettem jegyet, de egyáltalán nem kipihenve érkeztem meg Moszkvába.
Moszkvától már plackarton utazok tovább a népek (és az emberek) barátsága jegyében. Egy ilyen vagonban 54 ember utazik és alszik egy légtérben emeletes ágyakon hatos blokkokban. Négyen a menetirányra merőlegesen ketten a folyosó oldalán hosszában. Én egy felső ágyra kértem a jegyet, oda legalább bármikor vissza lehet vonulni, ha már kellemetlen a közösségi élet.
Óvatosságom nem volt alaptalan. A folyosón utazó fickó kb. 20 perccel az elindulásunk után már öntudatlanra kábította magát valamivel a vonat vécéjében. Szeretett volna még némi whiskeyvel gyorsítani a folyamaton, de abból szerencsére már csak egy kortyot tudott meginni. Ezután állatokat megszégyenítő gusztustalansággal tömte magába a pályaudvarról hozott gyros maradékát, majd egy fél grillcsirkét, melynek a csontjait az asztalra köpködte. Azt hittem, ott, a csirkecsontokra borulva fogja végigaludni az Izsevszkig tartó utat, de annyi lélekjelenléte még volt, hogy a csontokat valahogy összekotorja egy zacskóba és az asztalát fekhellyé alakítsa. Csomagjaira borulva elterült, és úgy is maradt reggelig. Néha azért még közelharcot vívott a gyerekeinek vett játékokkal, hogy melyikőjük foglaljon el több helyet az ágyból, de végül a kisvasút és a homokozós készlet győzött.
Inkább felkucorodtam hát az ágyamra, de abban se volt sok köszönet. Végül felhúzott lábakkal kellett töltenem az egész utat, mert olyan rövid volt az ágy, hogyha kinyújtottam volna a lábam, akkor minden folyosón elhaladó utas a sarkamba verte volna be a fejét. A helyzetet néha még tetézte a másik oldalon alul alvó nénike, aki gondolom akaratán kívül, de éktelen büdöseket szellentett.
A plackartnak azért vannak kellemes oldalai is. Ha valaki beszéli a helyiek nyelvét, vagy csak kellően kommunikatív, remekül lehet ismerkedni a kedves nénikkel. Kedélyesen lehet teázgatni, amit vagy az utaskísérőtől lehet venni, vagy a folyamatos forróvízellátás segítségével hozott anyagból kell elkészíteni. Az egyik állomáson kitűnő vásárlási lehetőség is adódik, ahol a helyiek a gyári keresetüket az onnan elhozott giccses üvegtermékek árusításával igyekeznek kiegészíteni. Ha úgy döntenénk hirtelen, hogy mindenképpen szükségünk van egy kristálycsillárra, nincs jobb alkalom, mint ez a húsz perces megálló Moszkvától négy órányira.
