Sok mindenről esett már itt szó, csak a legfontosabbról nem. Hiszen mi lehetne előrébb való, minthogy jól megtanuljak oroszul. Ez az első lépés a végső cél, a mesterdiploma megszerzése felé.

Az oktatásom nem indult zökkenőmentesen. Már indulásom előtt azon paráztam otthon, hogy az egy hónapos késésem miatt már mekkora hátrányban leszek a többi diákhoz képest. Pedig ha tudtam volna, hogy itt semmi nem történt addig, sőt, hogy az elsők között leszek azok közül, akik ide érkeznek!

                Jemimah Nigériából

Végül egy hét akklimatizálódás után beindult a tanítás is. Kezdetben csak hárman voltunk az órákon, amelyek kicsit ad hoc jelleggel voltak megtartva, amikor éppen volt szabadideje a tanárnőnknek. Ez sajnos a legtöbb esetben csak heti 2 x 120 percet jelentett, amit nagyon kevésnek éreztem és ami miatt sokat mérgelődtem akkortájt. Többször jeleztem is problémámat az egyetemünk nemzetközi osztályán, de ők csak azt hajtogatták, hogy ne aggódjak, majd minden rendben lesz.

Pár hét tanulás után csatlakozott hozzánk egy ghánai srác is, de ő különböző problémák miatt rendszeresen hiányzott az órákról, majd végül a téli szünet ideje alatt tovább is állt. Talán nem bírta az orosz hideget. Aztán még december elején hirtelen betoppant három egyiptomi fiatal is, hogy ők is jöttek oroszt tanulni.

                Zakari, ő is itt volt már szeptemberben

Ez sajnos teljesen felborította az órák menetrendjét, hiszen mi már úgy-ahogy kezdtünk beszélni oroszul, míg nekik még a cirill ábécével kellett ismerkedniük. Egészen a téli szünetig az órák két fél csoportra bontva zajlottak. Mi, a „régi csoport” olvasási és fordítási feladatokat kaptunk vagy teszteket töltögettünk, addig az újakat a tanárnő rohamléptekben próbálta felhozni a mi szintünkre.

A december vége és a január pihenéssel telt a vizsgaidőszak miatt. Februárban aztán újabb két diák érkezett, egyikük teljesen kezdő volt, egy kukkot se tudott oroszul, a másik viszont már nálunk is jobban beszélt, mivel orosz felesége van és itt élnek már fél éve. No, ekkor már teljes volt a káosz az órákon és elég reménytelennek tűnt a helyzet.

Szerencsére ezt a tanárnőnk is érzékelte és hamar abbamaradt az órai felzárkóztatás, elkezdtünk újra a korábbi menetrend szerint haladni előre, az újonnan érkezettek pedig otthon pótolták be lemaradásukat. Gyors fejlődésről viszont még ezek után se beszélhettünk, hiszen a heti 2 x 2 óra állandósulni látszott, míg egyszer csak bejelentették, hogy új tanárnőt kapunk. Az első pillanatban teljes volt a felháborodás, de aztán Tatjána tanárnő elmagyarázta nekünk, hogy nem őt cserélik le, hanem mellé, kiegészítésnek kapunk még egy oktatót.

                Szép kilátás(ok)

Azóta hétfőnként öt órán át nyúzzuk egymást az új tanárnővel, míg kedden és csütörtökön maradt a két-két óra a régebbi tanárnőnkkel. A hétfői órák célja inkább a beszédkészség fejlesztése lenne, míg Tatjána a nyelvtant próbálja valahogy belénk verni.

A hétfői órákra volt például házi feladat, hogy készítsünk rövid prezentációt (max. 10 perc) a szülővárosunkról, aztán később pedig az, hogy hasonlítsuk össze a szülővárosunkat Izsevszkkel. Érdekes volt látni a többiek városait, hogy ők honnan jöttek, milyenek ott a körülmények, ők mire büszkék. Az egyik egyiptomi srác például Szuezből jött, a másik Kairóból, míg az egyiptomi lány Alexandriából. A nigériaiak Minaból és Abekutaból. Őszintén szólva, egyik helyet se cserélném el Budapestre, de hát mit is mondana az ember a saját városáról.

                Ebben az épületben tanulunk, a 8-on

Szóval most úgy néz ki, hogy nyolcan vagyunk az órákon és ez most már maradni is fog az év végéig. Tulajdonképpen még nem olyan nagy csoport ez a nyelvtanuláshoz, de általában nem bánom, ha valaki hiányzik az óráról. Őszintén szólva jobb lett volna a kezdeti három- vagy négyfős csoporttal végigcsinálni az egész évet, bár így talán érdekesebbek az órák.