Izsevszkbe tartó utunk során moszkvai barátaink invitálására tartottunk egy pár napos pihenőt az orosz fővárosban. Az egyik ott töltött nap során az ő javaslatukra kirándultunk el Szergijev Poszadba, hogy ott megnézzük az egyik legrégebbi pravoszláv monostort.
A városka mintegy másfél órányi vonatozásra van Moszkvától északra. Az elektricska, amivel utaztunk, ugyan nem volt túl kényelmes, de legalább új volt és nem volt zsúfolásig tele, így nem kellett egymás mellett nyomorognunk a kis üléseken. Utazásunkat egyedül az egymás után érkező mozgóárusok zavarták, akik állandóan valamilyen nélkülözhetetlen vackot szerettek volna rátukmálni a kedves utazóközönségre. Hihetetlen, de páran vettek is ezekből a holmikból, mi inkább kihagytuk ezt a lehetőséget. Az elektricska másik hiányossága a hagyományos vonatokkal szemben, hogy nincs rajtuk vécé. Ez ezen a nem túl hosszú úton még nem okozott problémát, de az oroszok képesek akár az 5-6 órás járatokon is ilyen szerelvényeket közlekedtetni.
Elektricska belülről
Szergijev Poszadba érkezve – térkép híján – megpróbáltuk a tornyok alapján belőni a helyes irányt a monostor felé. Egy ilyen épületegyüttesben feltehetően vannak magas, aranyozott, hagymakupolás tornyok, melyek messziről is látszanak. Nem tévedtünk, pár perc alatt már ott is voltunk a hatalmas várfallal körbekerített monostor tövében. A monostor szomszédságában még megszemléltük a helyi második-világháborús emlékművet az örökmécsessel együtt, nyilván muszáj volt ellensúlyozni valamivel az erőteljes egyházi jelenlétet az előző rendszerben.
Kell az ellenpont
A bejárat előtt szuvenírárusok és az ő portékájukat vizslató külföldi – olasz és japán – turistacsoportok torlaszolták el az utunkat. Elég szokatlan, hogy Oroszországban külföldi beszédet halljunk. Legalábbis itt nálunk, keletebbre, ritka jelenség az ilyesmi.
Hát nem aranyosak!?
A monostor erődszerű falain belül kerülve hihetetlen látvány fogadott minket. Csomó kisebb-nagyobb templom és kápolna elszórva egy szép és rendezett parkban. Mindezt ráadásul díjmentesen, mivel a szerzetesek nem szednek belépődíjat. A csodálattól elbambulva, kicsit tétován, hogy merre is menjünk, épp a legközelebbi templom felé vettük az irányt, miközben megkérdeztünk egy felénk tartó szimpatikus szerzetest, hogy szabad-e bemenni abba a templomba? Szabad, szabad – mondta –, de aztán végül hosszas beszélgetésbe bonyolódtunk arról, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, mit is csinálunk itt és hogy milyen is az egyházak helyzete Magyarországon. Pár perc után beszélgetőpartnerünk felajánlotta, hogy körbevezet minket a monostorban, és hogy akkor olyan helyekre is bejuthatunk, ahová mások nem. Ő elment átöltözni, mi pedig addig megnéztük a templomot immár belülről is.
Gazdagon aranyozott ikonosztáz
Folyamatosan takarítottak
Pár perc várakozás után újra előkerült alkalmi idegenvezetőnk, bár én addig már több szerzetesre is azt hittem, hogy ő az, olyan egyformának tűntek ezekben a fekete ruhákban, fekete hosszú hajjal és szakállal. Elindultunk a legrégebbi templom felé, miközben ő tovább mesélt a monostorról. Kiderült, hogy ez a monostor nem egy „egyszerű” monostor, hanem egy lavra (лавра), azaz főkolostor. Utólag az interneten utána olvasva megtudtuk, hogy Oroszországban összesen két ilyen kolostor van és másik három található még Ukrajnában.
A bejárati torony belülről
Ezt a monostort 1337-ben alapították és 1744-ben érdemelte ki a főkolostor címet. Kezdetekben a szerzetesek kis faházakban laktak és fatemplomban imádkoztak, de később az idők során kőépületekre cserélték őket. A legelső templomot 1422-ben alapították. A jelenleg is álló várfalat a 12 bástyájával együtt az 1550-es években kezdték el építeni. A monostor a XX. század első felét viszonylag szerencsésen átvészelte, először bezárták, később múzeumot rendeztek be benne, majd tanítóképző iskola működött itt. Rehabilitációja szokatlanul hamar elindult, már az ’50-es évek elején visszakapta eredeti funkcióját.
Ez a templom most szuvenírboltként funkcionál
Mi ezt akkor, a szerzetest hallgatva persze még nem tudtuk, csak azzal voltunk elfoglalva, hogy minél többet megértsünk szavaiból, és hogy kellően ügyesen kövessük őt, hogy ne tűnjünk olyan esetlennek ebben a vallásos közegben. Így történt meg, hogy életemben először én is gyertyát gyújtottam egy templomban és hogy keresztet vetve léptem be egy templomba. De aztán arra jutottam magamban, hogy felesleges megjátszani magam, hiszen ordít rólam, hogy soha nem csináltam ilyesmit, és hát ő is úgyis sejti, hogy mi nem vagyunk gyakorló hívők. Így aztán a templomból már nem hátrafele hátrálva jöttem ki, mint ahogy azt egy lelkes pravoszláv hívőnek tennie kellett volna, hanem arccal a külvilág felé.
Fehér-arany a legrégebbi templom
Ezt még restaurálták
A templomok után aztán a szemináriumi épület felé indultunk. Ebben az épületben tanulnak a leendő szerzetesek és itt van a szállásuk is. Ide már „közönséges” turisták nem léphettek be, ennek ellenére nagy volt a jövés-menés, ugyanis folyamatosan érkeztek a hallgatók a kezdődő szemeszter miatt. Megtekintettük az épület belső kápolnáját, ahol a hallgatók számára tartanak istentiszteletet, utána a monostor múzeumába vezetett minket, ahol régi és újabb faikonok sorakoztak a falakon. A kiállítás érdekes része volt az a kis vitrin, ahol néhány helytelennek tartott ábrázolási módot alkalmazó ikon volt kiállítva. Hirtelen most csak a háromarcú Krisztusra tudok visszaemlékezni, de volt ott más furcsaság is.
A hallgatók kápolnája
A tárlat szemlélése közben kicsit elszaladt az idő és csak az utolsó pillanatban vettük észre, hogy nekünk sürgősen indulnunk kell visszafelé, nehogy lekéssük az elektricskát, amit kinéztünk magunknak. Kicsit sietve elbúcsúztunk kedves idegenvezetőnktől, majd még futtában készítettem pár képet a monostorról. Jó lett volna még egy kicsit ott időzni, de sajnos meg volt beszélve, hogy időre visszaérünk Moszkvába, ugyanis ott is volt még dolgunk aznap este.
Elmenőben
