Nem tudom, hogy ki volt az Magyarországon, aki elhitette az emberekkel, hogy szabadban főzni csak jó időben lehet, de most már biztos vagyok benne, hogy nagyot tévedett. Szombaton az orosz barátainknak köszönhetően részt vettünk egy újabb havas nyársaláson, és mindannyian kitűnően szórakoztunk.

A dolog úgy történt, hogy Erának és Ljoha barátunknak egymást követő napokon van a születésnapja (és az enyém sincs túl messze ezektől), ennek köszönhetően már hetekkel ezelőtt ki lett hirdetve, hogy márpedig azon a hétvégén hagyományos orosz bulit fogunk csapni és saslikot fogunk sütni az erdőben. Mi persze nagyon örültünk a meghívásnak, ezért próbáltuk valahogy ezt a programot is beilleszteni a teendőink közé.

                Üdv mindenkinek!

Ljoha már szombat délben szerette volna elkezdeni a mulatságot, mondta, hogy ő akár egész vasárnap estig képes ünnepelni, de nekünk végül csak öt utánra sikerült kiérnünk a városszéli, a lakótömbök közt zárványként ottmaradt kis erdőcskébe. Sok mindenről mondjuk nem maradtunk le, mert az első adag csak nem sokkal az érkezésünk előtt sült ki. Míg az újabb adagot készítették, én csúsztam párat a domboldalról az erre a célra kitalált gumifánkokkal.

                A kis társaság, Ljoha háttal a tyubinggal

A „tyubingozás” (merthogy így hívják errefelé) népszerű téli szórakozás. Úgy látom, hogy ez az egyszerű eszköz szinte teljesen kiszorította a hagyományos szánkókat a csúszkálásra vágyók kelléktárából. Az egész eszköz nem áll másból, mint egy közepesen felfújt Kamaz-belsőből, amit egy direkt erre a célra varrt viaszosvászon burokba bújtatnak. Csak bele kell huppanni a kerék közepébe és már lehet is csúszni. Csúszás közben egyetlen baj van a szerkezettel, hogy mérsékelten (egyáltalán nem) irányítható, mivel egy átlagos méretű ember lába nem lóg le belőle a földre. A gumifánk arra megy az utasával, amerre ő akar (vagy amerre Newton törvényei diktálják), és csúszás közben gyakran előfordul, hogy a delikvens néhány méter után már háttal előre halad. Pont emiatt a direkt csúszkálásra kialakított helyeken bobpályaszerű építményeket szoktak összehordani hóból, hogy a fánkokkal csak a megépített járatokban haladjanak.

                Innen csúsztunk oda le

No, de térjünk vissza a saslikokhoz, hiszen elsősorban azért mentünk oda az erdőbe. Nem tudom, pontosan mivel fűszerezhették őket, de nagyon finomak voltak. Előre bepácolva hozták őket kis műanyag vödröcskékben és ott a helyszínen szúrták fel a nyársakra, amelyek aztán a kis faszenes grillre kerültek. Pirospaprika és bors biztos, hogy volt a pácban, mert a szósz, amiben a húsdarabok úsztak, piros volt, és a borsot is határozottan lehetett érezni benne. Talán még egy kis paradicsompüré és fokhagyma is lehetett benne. Az viszont biztos, hogy ők csak húsdarabokat húztak a nyársra és nem cifrázták úgy, ahogy néha mi szoktuk otthon, hogy egy hús, egy szalonna, egy hagyma (esetleg még egy kis krumpli is).

                Ez már majdnem kész

Egy-egy adag saslik elkészülte közt pedig, ha éppen nem csúszkáltunk, konyakozással és beszélgetéssel múlattuk az időt. Érdekes, hogy ez a társaság valahogy az orosz sztereotípiákkal szemben jobban szereti a konyakot, mint a vodkát. Mikor legelső alkalommal mondták, hogy most pedig konyakot fogunk inni, nem nagyon örültünk neki, mert az otthoni Napóleon nevű alkoholos folyadék alapján mi egyáltalán nem szeretjük a konyakot. Az itteniek viszont sokkal jobbak, igaz, vagy háromszor annyiba is kerülnek, mint a normális vodkák. És azt is tőlük tanultuk, hogy a konyakot csokoládéval kell kísérni, ami valóban remek kombináció. Szóval ilyen előtanulmányok után a sütögetésre már mi is egy üveg konyakkal és egy tábla csokoládéval érkeztünk, melyet a hidegre való tekintettel el is fogyasztottunk.

                Artyom készíti az újabb nyársakat

Az este másik tanulsága volt még, hogy az orosz téllel sosem szabad viccelni. Így március vége felé egy kicsit vékonyabban öltöztünk fel, mint ahogy azt akár egy héttel ezelőtt tettük, és meg is fizettük az árát. Az este végére már nekem is mind a húsz ujjam fázott, de szegény Era már egy óra után a tűz mellett ugrált egyhelyben, hogy ne fázzon annyira. Így végül valódi megváltás volt, mikor kisült az utolsó adag hús is és az addigra besötétedett erdőben összepakoltunk, hogy az estét házibuli formájában Ljoha lakásán folytassuk tovább.