Történetünket az előző részben ott hagytuk abba, hogy még a megérkezésünk napján gyorsan végighurcoltak minket két múzeumon és utána másik két szervezett programon. A napirendünk aztán a következő napokban se lett lazább, viszont azok között a programok között volt olyan is, amit mi szerveztünk magunknak. Ilyen volt például a második napi kirándulás, amikor is egy hagyományőrző hanti telepre látogattunk el nem messze a várostól.
Hagyományos hanti sátor
A telepen egy házaspár él – ők se folyamatosan –, akik réntartásból és a táborban lévő vendégházak kiadásából tartják el magukat. Minket is nagy szeretettel fogadtak, és amíg a férj előkészítette a dolgokat a későbbi szertartáshoz, addig minket a házban langyos „rénlével” kínáltak. Az „étel” tulajdonképpen világosbarna lében úszó főtt rénhúskockákból állt. Az egész levesbe a húson kívül némi hagyma került, meg esetleg egy kis só, de semmilyen fűszert nem tartalmazott. Nekem már a látványa és a szaga is elég volt, hogy émelyegni kezdjen a gyomrom, de nagy hősiesen kihalásztam a húskockákat, és legalább azokat megettem. Azok tulajdonképpen finomak voltak, de repetát már nem akartam kérni.
Szibériai erdő
Miután mindenki evett a levesből, felöltöztünk és kimentünk a házak mögötti erdőbe, ahol egy tűzszentelő szertatást mutattak be nekünk a háziak. Sajnos minden részletre már nem emlékszem, csak arra, hogy a végén egy piros kendő sarkaiba kellett mindenkinek egy-egy pénzérmét belegöngyölnie, és aztán azt a kendőt közösen a tűzre helyeztük és elégettük. Ezek után pedig átmentünk a szomszédos asztalhoz és ott az ajándékba kapott nőnapi pezsgővel a kezében mindenkinek jókívánságokat kellett mondania a hantik számára, majd a végén kortyolni pár nagyot az itókából. A pezsgőt sóba mártogatott, fagyott, nyers mukszun haldarabocskákkal lehetett kísérni. Amit itt kaptunk, sokkal finomabb volt, mint amit előző nap este ettünk a bárban. Mi még egy kicsit piknikeztünk volna a szép északi napsütésben, de mivel volt olyan a társaságban, aki jó oroszországi szokáshoz híven magas sarkú csizmában és kiskosztümben jött el vidékre és fázott, hamar visszamentünk a házba.
Itt rakjuk a kendőt a tűzre
A népi öltözetben lévő néni vezette a ceremóniát
Fagyott, nyers mukszun
Amíg a szauna alaposan be nem melegedett, addig lehetett kérni még egy kört a rénlevesből, de én inkább csak egy teát kértem. A nap fénypontja a szaunázás volt, melyet némi hóban való mosdással bolondítottunk meg. Két turnusban szaunáztunk, először a fiúk, aztán a lányok, úgyhogy miután végeztünk, házi készítésű faíjjakkal lőttünk célba, illetve a réneket etettük egy kis zuzmóval, hogy megsimogathassuk őket.
István barátkozik az egyik rénnel
A program végeztével visszaszállítottak minket a szállásunkra. Esti programként abban egyeztünk meg, hogy elmegyünk együtt a város egyik menő kocsmájába, az amerikai ihletésű Liberty bárba. Kísérőinkkel úgy beszéltük meg, hogy majd ott találkozunk este. Mivel a városból még alig láttunk valamit, ezért egy kis pihenés után úgy határoztunk, hogy nem várunk tovább, és gyalog megyünk el a bárba, hogy egy kicsit legalább este szabadon körbenézhessünk a központban. Az ötlet kezdetben nagyon jónak tűnt, de aztán mire a központba értünk, már annyira átfáztunk a hideg szibériai széltől, hogy egyre kevésbé voltak vonzóak a város látványosságai, és egyre inkább a fűtött bár után sóvárogtunk. Végül egy kis kitérő után megtaláltuk a helyet, de ott sajnos már egy szabad asztal se volt, mivel aznap volt március 8-a, nőnap, amit itt nagy erőkkel ünnepelnek, ráadásul szombat is volt, szóval mindenki a bárokban tolongott. Rövid keresgélés után a szomszéd épületben találtunk egy alagsori büfét, ahol még volt szabad asztal, úgyhogy gyorsan elfoglaltuk, és üzentünk a helyieknek, hogy itt keressenek minket.
Jugra-Klasszik koncert terem
Sokáig nem voltunk együtt, mert egy sör után megint mondták, hogy a tegnapi bárban ma is várnak ránk, ezúttal hanti diszkóval készülnek. A finneket sikerült meggyőzniük, de mi magyarok határozottan ellenálltunk és mondtuk, hogy mi maradunk. Miután elváltunk, sokáig mi se maradtunk azon a helyen, mert záróra következett. Próba szerencse alapon visszamentünk a Liberty bárba, hátha megüresedett azóta ott egy asztal. És valóban, a hely addigra már félig üres volt, nyoma se volt a három órával korábbi nagy tolongásnak. Ugyan nem olyan fontos, de muszáj megemlítenem, hogy a bárban nagyon kedves és figyelmes volt a kiszolgálás, jól éreztük ott magunkat.
A Sakkakadémia épülete
Másnap reggel se lustálkodhattunk sokáig, Larisza és Szergej már 10-re ott voltak értünk, hogy elvigyenek minket a városi skanzenba. A múzeumban egy helyi idegenvezető nagy lelkesedéssel magyarázott nekünk a kiállított dolgokról. Nem csak lakóházakat láttunk, hanem különböző gazdasági épületeket és a vadászathoz használt furmányos csapdákat is. Amíg az egyik házban melegedtünk, elmagyarázták nekünk, hogy a hantiknál a hagyomány szerint szigorúan két térfélre van osztva a ház, egyik fele a nőké, a másik fele a férfiaké. A férfiak persze átmehettek a nők és gyerekek térfelére, de a nők a férfiakéra nem. Az érdekes alakú sárból és agyagból tapasztott tűzhely is a nők oldalán kapott helyet, hiszen a tűz táplálása is női feladat volt. Az mondjuk a látogatás végére se lett tiszta, hogy most a jobb vagy a baloldal volt a férfiaké, mert az előző napi házban – amit szintén autentikusnak mondtak – minden pont fordítva volt, mint a skanzenban.
Lábasház élelmiszer tárolására
Hagyományos tűzhely
Hanti ruhák
Túravezetőnk szerint a hagyományos életet élő hantik nagyon sportos életmódot folytatnak, nem lustálkodnak, ha van egy kis szabadidejük, akkor különböző erőpróbákkal múlatják az időt. Hogy egy kicsit mi is átmelegedjünk, néhány játékot mi is kipróbáltunk. Ugráltunk sorba rakott fa akadályok fölött, dobtunk célba karikával, egy fabot segítségével ülve próbáltuk elhúzni a másikat, és persze csapatok közti kötélhúzás is volt.
Medvecsapda
Az győz, aki elhúzza a másikat
A skanzen után a város főterére taxiztunk, megebédeltünk a bevásárlóközpont éttermében, majd végre kezdetét vette a gyalogos városnézés. Először a szomszédos dombon fekvő (állítólag Hanti-Manszijszk is 7 dombra épült) Krisztus feltámadása nevű új templomhoz sétáltunk el. Nyáron a templom előtti hosszú lépcsősoron látványos mesterséges vízesés csörgedezik, de ebben sajnos mi most nem gyönyörködhettünk, csak a dombtetőről elénk táruló panorámában.
Elöl Cirill és Metód, hátul a templom
A templom megtekintése után tovább haladtunk a város déli fele felé vezető főúton, hogy elérjük a város talán legfőbb nevezetességét, a hanti-manszijszki biatlonközpontot. Már több mint tíz éve rendszeresen itt rendezik a biatlonvilágkupa zárófutamát. Egy ideig mi is elgondolkodtunk, hogy esetleg másfél héttel később látogassunk oda, mikor a verseny zajlik, de a helyiek azt javasolták, hogyha nyugodtan szeretnénk várost nézni, akkor inkább előtte menjünk, mert a verseny idejére a város méretéhez képest óriási mennyiségű turista (majdnem 100.000 fő) érkezik ilyenkor, és mozdulni se lehet a városban. Szóval a versenyeket már csak Izsevszkből, a tévén keresztül követtem, de rendszeresen felismertem bizonyos helyszíneket, melyeken mi is megfordultunk.
Üdv, a főtribünről
A biatlonpálya után jött a városnézés legérdekesebb része. Felszálltunk a sífelvonóra, ami a biatlonpályát, a sípálya tetejét és a hegy túlsó oldalát köti össze. A hegytetőn is kiszálltunk egy pillanatra, de csak gyorsan körülnéztünk, és már ültünk is vissza a következő érkező kabinba, mert akkora volt a szél, hogy majd’ lefújt minket a hegyről. A hegy túloldalán, a sípálya hüttéjében egy kis forró tea és némi sütemény segítségével próbáltuk felmelegíteni magunkat.
Kilátás a déli városrész felé
A belső melegre később is igencsak szükségünk volt, mert a város szélén felállított bronz mamutszobrokig még jó pár percet kellett gyalogolnunk. Mire az összes szobrot végignéztük, már mindenki újra átfázott, ezért már én is örömmel ültem fel a kolink felé vivő buszra, hiába lett volna még mit nézni a városban.
Era és egy mamutborjú
Estére megint hívtak minket, hogy menjünk a tetőtéri bárba, ahol hagyományos hanti ételekből összeállított búcsúvacsorára vártak minket, de mivel a Zsófi és Era kicsit megfáztak a nagy szélben, inkább kihagytuk most ezt a lehetőséget. Annyira nem volt olyan jó az a hely első este, hogy minden nap odamenjünk, ráadásul a vacsora költségeiről se tudtak semmi konkrétat mondani, mi pedig nem szerettünk volna, hogy gazdag külföldi baleknak nézzenek minket. Maradtunk hát a kollégiumban.
A mamutcsorda távolról
Az utolsó napra még két protokoll-látogatás volt hátra, mielőtt elindultunk volna vissza Izsevszkbe. A napot a helyi egyetemen kezdtük, ahol először a nemzetközi osztály vezetője fogadott minket, de láthatólag halványlila gőze se volt, hogy kik vagyunk, mit akarunk itt, és egyáltalán minek jöttünk ide, de nem is különösebben érdekelte őt. A vele való találkozás után finnugor szakos hallgatókkal találkoztunk, nekik meséltünk néhány szót magunkról.
Ebéd után az újságírók házába ugrottunk be, ahol a kiadó vezetője a hanti nyelvű újságokról, magazinokról és egyéb kiadványaikról beszélt. Búcsúzásképp kaptunk is egy nagy adagot ezekből az újságokból.
Azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom, hogy nehéz szívvel jöttünk el Hanti-Manszijszkból, mert mindenkinek nagyon tetszett a város, és előzőleg nem gondoltuk volna, hogy ennyi érdekes dolgot lehet ott csinálni. A város az elmúlt 10-15 évben komoly fejlődésen ment keresztül. Szemmel látható az olajból befolyó busás bevételek pozitív hatása. A város úgy néz ki, mintha az elmúlt tíz évben építették volna az egészet. Ez persze nem igaz, de nagyon sok a modern épület, és a régieket is mind felújították, vagy legalábbis beburkolták a homlokzatukat, hogy ne rontsák az utcaképet. Szöges ellentéte Izsevszknek: minden új, minden színes, minden vidám. Gondolom azért, hogy az egyébként nehezen elviselhető időjárási körülmények közt legalább az emberek lakókörnyezete kicsit kellemesebb legyen.
Új lakótelep a város szélén
Persze itt is tetten érhetőek az orosz megalománia felesleges vadhajtásai. Széles utcák, hatalmas körforgalmak, több szintű kereszteződések, fűtött gyalogosaluljáró a belvárosban; mindez egy csendes vidéki kisvárosban, ahol semmi nem indokolna ilyesmit. Azt hiszem, annak, aki a modern orosz építészet iránt kicsit is érdeklődik, kitűnő tanulmányút lenne egy kirándulás Hanti-Manszijszkban, mert itt a pozitív és negatív példákat egy helyen tanulmányozhatná.