Egy korábbi posztomban igyekeztem bemutatni Pétervár azon nevezetességeit, melyek számunkra is érdekesek voltak, nekünk is tetszettek. A mostani posztban olyan apróságokról lesz szó, melyeket sétáink során láttunk és viccesnek vagy izgalmasnak találtunk.

Az első ilyen dolog maga I. Péter cár szobra volt a Péter-Pál erődben. A szobor előtt hitetlenkedve álltunk és nem tudtuk eldönteni, hogy ez most egy karikatúra, vagy a rettegett cár tényleg ilyen gnóm volt az életben? Később aztán megtudtuk, hogy az alkotó egy szoborban szerette volna ábrázolni mindazt a sok legendát, mely a cár tulajdonságairól és külsejéről kering, és mivel ezek gyakran ellentmondásosak, ezért lett ilyen furcsa a szobor. A szobor természetesen nagy felháborodást keltett a felállításakor, de végül a helyén hagyták.

Szintén a Péter-Pál erődben találkoztunk a mobilvécé eme szó szerint vett interpretációjával. A felújítási munkálatok még zajlanak az erődön belül, valószínűleg a látogatók számára szánt vizesblokkok még nem készültek el, és ezért folyamodtak ilyen ideiglenes megoldáshoz. A busz belül egyébként igen szűk volt, úgyhogy különösebben nem szeretném népszerűsíteni, de mindenesetre vicces lenne, ha egyszer véletlenül egy ilyen gurulna be a Blahára a 7-es busz helyett.

Egy másik érdekes buszt viszont épp menet közben kaptunk el az Izsák-székesegyház előtti téren. Először azt hittem, hogy a néhány éve bemutatott Terminátor 4. film további népszerűsítése céljából rója az utakat ez a jármű, de aztán otthon alaposabban megnézve a képet kiderült, hogy ez egy bérelhető partibusz, amiben akár 40 fő is szórakozhat egyszerre, exkluzív körülmények között.

A székesegyháznál viszont nem csak a busz okozott meglepetést, hanem egy csomó menyasszonyi ruhába öltözött lány is. Az egyik népszerű női magazin rendezhetett valamilyen menyasszony-szépségversenyt és arra gyülekeztek a lányok. Az orosz nők imádnak fotókon pózolni, ezért gondolom ezen a rendezvényen is remekül szórakoztak, ahol egyszerre több fotós is fotózta őket.

Kicsit odébb, az egyik kellemes sétányon bandukolva futottunk bele ezekbe a nézőcsalogató plakátokba. Nem ez az első eset, hogy vicclapokba illő kinézetű művészek mosolyognak ránk a hirdetőtábláról, ilyenkor általában le szoktuk őket fotózni magunknak, de most nem állhatom meg, muszáj, hogy ki is posztoljam Larisza Rubalszkaját és Igor Mamenkót.

Eme plakátoktól nem messze botlottunk bele a pétervári vodkamúzeumba, ami - szégyen-gyalázat - de az egyetlen múzeum volt, amit meglátogattunk négy napos ittlétünk alatt. Mentségünkre szóljon, hogy itt kellemes, három különféle vodkából összeállított kóstolóval és első osztályú kísérő falatkákkal vártak minket. A múzeum a kóstolón túl sajnos nem volt különösebben érdekes, azt hiszem újdonságot nem tudtunk meg a vodka történetével és készítésével kapcsolatban. A tárolókban látottak alapján a zacskós vodka legendáját se megerősíteni, se cáfolni nem tudjuk, ellenben az jól látható, hogy tubusos vodka viszont létezett. Csak nehogy valaki ilyet nyomjon a fogkeféjére a reggeli ébredés után!

A belvárosból kicsit kijjebb menve találkoztunk ezzel a vicces házzal az egyik csatorna partján. A homlokzat festése nélkül egy teljesen átlagos, unalmas ház lenne, de a térbeli elemeket imitáló festéssel együtt hirtelen megelevenedik az épület és máris olyan érzése támad a szemlélőnek, hogy ebben a házban akar lakni.

Hasonló gondolatok viszont nem jutottak eszembe, mikor a következő épületet pillantottam meg egy park közepén, a város egy másik szegletében. Az UFO-szerű építmény nem más, mint a Gorkovszkaja metróállomás épülete.

Ha már a metrónál tartunk, kicsit mesélnem kéne a pétervári metróról is. A péterváriak se akartak lemaradni a metróépítésben való versengésben és hasonlóan a moszkvai metróhoz a régi állomások - mint valami palota báltermei - hatalmasak és gazdagon díszítettek. Az állomások itt is nagyon mélyen vannak és elég messze egymástól, ezért a hálózat a városnézéshez nem különösebben használható. Egy-egy megálló megtételének a kedvéért nem akartunk lemenni a metróba, ezért inkább gyalog mentünk a legtöbb helyre, aminek eredményeképp jó fáradtak lettünk minden nap végére.

A 3-as vonal érdekessége (legalábbis azokon az állomásokon, ahol megfordultunk), hogy a peront a vágányoktól önműködően nyíló ajtók választják el. Az ajtók csak akkor nyílnak ki, mikor a szerelvény már beállt az állomásra. Az orosz technika ugye nem a pontosságáról híres, így többször előfordult, hogy a peron ajtaja kitakarta a szerelvény ajtajának akár a harmadát is. Ráadásul a metróban ülve elég kellemetlen látvány ezeknek az ajtóknak a rozsdás hátsó fele.

Ugyanezzel a metróval mentünk ki az Alekszandr Nyevszkij-monostorhoz (ami szintén egy lavra), ahol az alábbi síremléket találtuk. Pár hónappal ezelőtt már meséltem a jekatyerinburgi temetőben tett látogatásunkról és már akkor is kicsit értetlenül álltam az acélból hegesztett fejfák előtt, de ez a példány a maga minimalizmusával azt hiszem mindet übereli. Egy szál vasúti sín és egy vörös csillag acéllemezből, kell-e ennél több egy szovjet "jómunkásembernek"?

A dicső múlt és a hősi halottak emléke természetesen nem csak ebben a kolostorban köszön vissza, hanem lépten-nyomon az egész városban. Akit érdekel a régi haditechika, azt két múzeumban is szeretettel várják, az egyik a Hadtörténeti Múzeum, a másik pedig a Haditengerészeti Múzeum. A Hadtörténeti Múzeum előtt már az utcán vagy egy tucat különböző ágyú sorakozik, ott lőttem az alábbi képet is.

A szovjet múltidézést már megszoktuk, arra viszont nem számítottunk, hogy egy félreeső utcában magyar vonatkozású emlékekkel is találkozunk. Egy kerítésre rögzített hirdetőtáblán, a Pravda újság éppen akkor aktuális számában a magyar Munkáspártról szóló cikk jelent meg abból az alkalomból, hogy Kádár János 24 évvel ezelőtt mondott le a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetéséről. (a fotón a jobb szélső lap tetején)

Sétáink során igencsak hiányoltuk a csendes, emberbarát sétálóutcákat a városból, melyekből alig van néhány. Pont az utolsó ott töltött másfél órában bukkantunk rá egy kellemes utcácskára, de sajnos már nem tudtuk igazán kiélvezni, mert az eső is eleredt és a vonatunkhoz is igyekeznünk kellett. Az utcát két hasonló stílusban mintázott szobor is díszítette, az egyik - ha jól emlékszem - a "költő" (a képen), a másik a "rikkancs" (kicsit másmilyen, mint a nemrég átadott budapesti) címet viselte.

Végezetül pedig álljon itt egy kis videó, a már a címben is említett kiskatonáról és barátairól, a nyusziról és a kutyusról, akikkel a Nyevszkij proszpekt aszfaltján találkoztunk egy kacatokat (ohh, bocsánat, szuveníreket és játékokat) áruló árus előtt. A profán humorért előre is elnézést kérünk.