A ludorvaji skanzen meglátogatására két hete nyílt lehetőségem egy félnapos kirándulás során, amelyet a Finnugor tanszék szervezett. A kirándulás apropóját az adta, hogy az éppen akkor zajló konferenciára idelátogató kisebb komi küldöttségnek valamilyen érdekes hétvégi programot szerettek volna biztosítani.
A múzeum nem messze található Izsevszktől, mindössze 14 kilométerrel délnyugatra fekszik tőle, az azonos nevű falucska határában. A skanzen létesítését 1984-ben határozta el az akkori Kulturális Minisztérium, a gyűjtés és az építkezés a ’90-es években folyt, míg végül 1997-ben megnyílhatott a nagyközönség számára is. Szerencsére a gyűjtéssel és az építkezéssel azóta se álltak le, folyamatosan újabb és újabb épületeket emelnek, hogy még szélesebb metszetét mutathassák be az udmurtföldi kultúrának. Azért írom, hogy udmurtföldi, mert ugyan az udmurt épületek és az udmurt életmód áll a múzeum fókuszában, de azért néhány orosz ház is bekéredzkedett a skanzen területére.
Idegenvezetőnk egy egyszerű népi hangszer mellett
A bejáratnál udmurt népviseletbe öltözött idegenvezető várt minket, aki lelkesen magyarázva kalauzolt végig minket az egész séta során. Az első épület, amit megtekintettünk, a szélmalom volt, ami ma is működőképes. A malom, azt leszámítva, hogy fából épült, teljesen hasonló a Magyarországon is látható szélmalmokhoz. A sisak ugyanúgy a szél irányába forgatható és a szélkerék vízszintes tengelye is egy hasonló fogaskerék-áttétellel adja át a forgó mozgást a függőleges tengelynek, amely egy újabb fogaskerék-áttétel segítségével forgatja a kb. másfél méter átmérőjű malomkereket. Nyilván a célszerűségre és az egyszerűségre való törekvés mindenhol ugyanazt a megoldást adja.
Most nem őröl
Míg átmentünk a fő attrakciónak számító közép-udmurtiai házhoz, elhaladtunk néhány újabb építmény – egy szabadtéri színpad, egy fedett hídépítmény és egy, még épülő kulákház – mellett. A hídnál egy kicsit megálltunk, mert az ott fakadó forrás vize tiszta és érdemes megkóstolni, továbbá aprópénzt hajítva a forrás vizébe abban lehet reménykedni, hogy az érme dobásának pillanatában kívánt kívánságunk majd valóra válik.
A már majdnem kész kulákház
A gazdasági épületekkel körülvett udvaron először a lakóházat néztük meg. A háznak egyetlen bejárata van középen, mely egy kis előtérbe vezet. Az előtérből nyílik balra az egyetlen lakószoba, melyet télen és nyáron is használtak. Az előtérből jobbra nyílik a nyári szoba, ahol elsősorban a kézműves munkákat végezték, szövést, fonást, varrást.
A közép-udmurtiai ház
A lakószobának meghatározó eleme a nagy szögletes kemence, mely a szoba közepétől kicsit eltolva áll, közelebb ez épület egyik oldalfalához. A kemence vonala a szobában egyben kijelöli a női zóna határát is, ami elsősorban a főzéssel kapcsolatos tevékenységek helyét jelenti, és ahova a férfi nem lépett be.
A jellegzetes kemence
A szoba bútorzata elég egyszerű, mindössze egy asztal, két pad, egyetlen szék, egy ágy és egy többfunkciós alkalmatosság, mely nappal tárolórekeszként és a főzéshez való munkafelületként, éjjel fekvőhelyként szolgál. A szobában egy kis szekrény is helyet kapott, bár szekrénye nem mindenkinek volt, messze nem volt olyan elterjedt, mint mondjuk nálunk. A holmijukat, ruhájukat általában a falra akasztva tárolták. A lakás egyetlen székét csak a ház ura vagy a vendég használhatta, a többiek a fal mellett felállított padokon ültek.
A szekrény a női területen állt
Szerintem a legérdekesebb része a szobának a gyerekek számára épített ágypolc (udmurtul szendra), amelyre a kályha melletti kis létrán lehetett felmászni. Értelemszerűen a "galérián" a kisebbek a kemencéhez közelebb, a nagyobbak attól távolabb aludtak.
Szövőszék a nyári szobában
A lakóház után az imaházat néztük meg, ami egy padló nélküli, ablaktalan helyiség, ahol a tűz füstje a tető gerincénél hagyott résen keresztül távozhatott. Évente 70-szer, a családfő által vezetett imádkozások alkalmával tabanyt sütöttek, különféle kásákat, időnként szárnyasokból készült leveseket főztek. Amikor nem imádkoztak és az időjárás engedte, akkor egyszerűen nyári konyhaként funkcionált a helyiség.
Így főztek tavasztól őszig
Régi szánok
Az udvarház másik érdekessége a kétszintes, „kenosz”-nak nevezett épület. Az alsó szinten különböző edényekben és hombárokban élelmiszert és terményeket tároltak. Az emeleti szint viszont a fiatal, eladósorban lévő lányok nyári szállása volt, ahol szabadon fogadhatták az udvarlójukat még a házasság előtt. Az emeleti szobácskák aprók, ablakuk sincs, épp hogy csak befér oda egy ágy meg egy kis asztalka.
A kenosz kívülről
A közép-udmurtiai házat elhagyva a jellegzetes udmurt fürdőházba, a „muncso”-ba vezetett az utunk. Az itt kiállított darab egy régi típusú muncso, még kéménye sincs, ennek köszönhetően a belső falai igen kormosak a benne gyújtott tűz miatt. A muncso amolyan kettő az egyben épület, ugyanis ez szauna is és fürdőszoba is. A kályhában alaposan begyújtottak, a kis házikóban ettől olyan meleg lett, mint a szaunákban, miközben a kályhára helyezett dézsában vizet is melegítettek, amit kintről hozott hideg vízzel kevertek a kívánatos hőmérsékletűre. A szaunázás közben nyírfa venyigékkel csapkodták egymást, majd utána jöhetett az alapos mosdás.
A muncso kívülről...
...és belülről
Igazából nem is tudom, miért írtam mindezt múlt időben, hiszen falun jelenleg is így mosdanak, csupán annyi a különbség, hogy a mostani muncsóknak van kéményük, így kevésbé füstösek, illetve acélkályhákat használnak a téglából rakott helyett. A skanzenben kiállított muncsóra viszont szerintem utólag vágtak ablakot az újraépítés során, hogy a látogatók világítás nélkül is valamennyire körbe tudjanak nézni odabent, mert én még nem láttam sehol muncsót ablakkal, nem is lenne értelme.
Az egyik orosz ház
Sétánkat az orosz „falucskán” keresztülhaladva, a déli udmurt házban fejeztük be. Ezt a házat most is úgy használják, mint régen, az udvarban szárnyasokat tartanak, csak annyi a különbség, hogy az egyik helyiségben szuvenírboltot rendeztek be, a nyári szobában pedig kis közösségi szobát, ahol minket is finom kóstolóval vártak a hagyományos udmurt ételekből. Kaptunk káposztás perepecset és tabanyt a hozzá való fehér szósszal, amit lisztből, tejből és egy kevés tojásból főznek (Era szerint a besamelmártáshoz hasonlít). Mindezek mellé elhagyhatatlan a meleg udmurt pálinka, melyből valamilyen babona vagy népszokás miatt hármat is meg kellett innunk.
A dél-udmurtiai ház
Alul a perepecs, rajta a tabany, a pálinkát nem kell magyarázni :)
A jó idegenvezetésnek, de főleg a pálinkának köszönhetően végül vidáman hagytuk el a ludorvaji skanzent, amelyet mindenkinek ajánlok, akit kicsit is érdekel az előző generációk mindennapi élete.
