Már egy jó hónapja történt, hogy egy kellemes áprilisi szombaton az izsevszki magyar kontingens minden tagja összepakolt és egy hétvégére elutaztunk közösen Udmurtia nyugati határához. Nem kell most semmiféle multis csapatépítő tréningre gondolni, egyszerűen csak Aljona barátnőnk meghívott minket az anyukája házába és mi örömmel tettünk ennek eleget.

                Utasellátó orosz módra

Utunk az izsevszki déli buszpályaudvarról indult, amely a város egyik félreeső szegletében helyezkedik el. Úticélunkig átszállással kellett utaznunk, így a kis mikrobusszal csak Vavozsig zötykölődtünk. Vavozsban volt majdnem egy óránk az átszállásra, így egy kicsit körbenéztünk a járásközpontban.

                Innen indultunk

Ritka vendég lehet a külföldi arrafelé, pláne négy egyszerre, mert egyből a helyiek érdeklődésének középpontjába kerültünk. Míg megvettük a buszjegyet a következő buszunkra, a kis váróban minden szem minket figyelt. Végül egy lány oda is lépett hozzánk, hogy megkérdezze kik is vagyunk tulajdonképpen, illetve, engem már ismert, és pár pillanat alatt nekem is leesett, hogy az egyik évfolyamtársnőm az egyetemről. Valamiért azt hitte, hogy csehek vagyunk, de aztán tisztáztuk, hogy mi egy kicsit délebbről jöttünk.

               Vavozs. Az egyik kisbusszal jöttünk, a háttal állóval mentünk.

A faluban sétálva kíváncsiak lettünk, hogy mi az a nagy új téglaépület az út mellett, és szép óvatosan besomfordáltunk az udvarára a nyitott kapun keresztül. A házra függesztett tábláról kiderült, hogy a falu sportiskolájánál járunk, amit néhány pillanattal később az épületből kijövő gondnoknéni is megerősített. Szerencsénkre nem elkergetni akart minket, hanem kedvesen és büszkén mutogatta, hogy milyen szép sportpályát építettek ide nekik. És valóban, azt hiszem, sok magyar falu (de még városi iskola is) megirigyelné ezt a sportkomplexumot. A röpke idegenvezetés végére két kamasz diáklány is kimerészkedett az iskolából, akik németül szerettek volna velünk beszélni, de sajnos nem volt szerencséjük.

                Az új sportkomplexum

A rövid séta után újra buszra szálltunk, hogy megtegyük a maradék néhány kilométert Új-Bijáig. A buszban először furcsállva néztem, hogy néhány helyi elkezdte törölgetni az ülést, mielőtt még leültek volna. Szokatlan óvintézkedés volt, még nem láttam ilyet korábban, de aztán pár másodperc múlva én is megértettem az okát. A barna műbőr üléseket ugyanis vastag vöröses por és homokréteg fedte, ami nyilván a tökéletlenül záródó ajtókon keresztül szállt be menetközben az utastérbe, majd ott szépen leülepedett. Végül mi is letöröltük az üléseinket, és helyet foglaltunk.

                Itt laktunk

Bijában Aljona anyukája már a ház előtt várt minket, mire odaértünk, így nem kellett sokáig keresgélni a házat. Megérkezésünk után hamar az étkező asztal mellé lettünk terelve és kezdetét vette az egész hétvégés evés-ivás. Kaptunk finom borscsot, sült csirkét meg valamilyen érdekes répás-túrós piskótát. Az elmaradhatatlan muncsózás után házi készítésű szörppel ízesített vodkával zártuk az estét.

Mire másnap felkeltünk, már sültek a kemencében a perepecsek és a tabanyok. A bőséges reggeli után elmentünk egy hosszabb sétára a faluban, hogy lássunk is valamit a környékből.

                Készül a reggeli

Amint Aljona már előre megírta nekünk leveleiben, a faluban elég sok az újépítésű téglaház, és már csak néhány régi faház maradt itt-ott. Utólag a Google Earth-ön is megnéztem a falut, ahol egy 2002-es felvétel van róla és azon még jó pár ház hiányzik ahhoz képest, amit mi láttunk. Azért jó tudni, hogy vannak még olyan faluk, melyek fejlődnek és nem sorvadnak.

                Utca új házakkal

                Átkelés a patakon

Séta közben jókat derültünk Zsófi történetein, aki azt ecsetelte, hogy az ő barátja mennyire szeret otthon az állatokkal foglalkozni, de különös képen a csirkékkel, tyúkokkal, és hogy valószínűleg milyen jól érezné magát itt egy falusi kolhozban. Ezért plusz öröm volt számunkra, mikor az egyik utcában szabadon kószáló baromfikba botlottunk.

                Kakas

                Ház a falu végén

Sajnos az ebéd után már vissza kellett jönnünk Izsevszkbe, mert még fel kellett készülnünk a hétfői napra is. A hosszas búcsúzkodás után még éppen sikerült elérnünk a kiszemelt buszt, így hiába maradtunk volna még, mégis inkább újra helyet foglaltunk a poros üléseken.

                Pihennek a rönkök

                Kék ablakhoz kék autó

Még egyszer köszönjük a meghívást, Aljona. :)