A május elejei ünnepeket kihasználva több helyre is elutaztunk, az első kirándulásunkról már korábban beszámoltam, most pedig a permi kiruccanásunkról szeretnék mesélni nektek.
Az utazásunk sajnos nem indult jól, mert arra a buszra már nem kaptunk jegyet, amit kinéztünk magunknak, így egyel későbbivel kellett mennünk, amivel fél napot vesztettünk a Permbe tervezett városnézés idejéből. Estére érkeztünk meg Permbe és mivel aznap volt május 1-e, már alig járt valamilyen tömegközlekedési eszköz, így kicsit morcosan, gyalog mentünk a szállásunkra. Az oda vezető úton csupa külvárosi utcán kellett végighaladnunk, így az első benyomásunk a városról nem volt valami jó. A szoba, amit kaptunk egy kicsit leharcolt kollégium egyik szobája volt, ami ráadásul nem is volt eléggé tiszta. Szerettünk volna inni legalább egy sört a megpróbáltatásainkra, de mivel épp elmúlt 11 óra, alkoholt már nem kaphattunk a non-stopban sem. A séta után kicsit csalódottan rogytunk le a szobánkban a kanapéra és nem igazán értettük, mit keresünk mi Permben.
Naplemente a koleszból
Másnap újult lelkesedéssel indultunk neki a városnézésnek és mivel a pályaudvaron sikerült egy későbbi buszjáratra jegyet vennünk hazafelé útra, mint amit korábban kinéztünk a neten, így tovább nőtt a jókedvünk, hogy sikerült valamit visszanyerni az elvesztett fél napból. Tudtuk, hogy a városban van egy turistáknak kialakított túra útvonal, mert a korábban itt járt barátaink már beszéltek nekünk róla, ezért ezt az utat szerettük volna megtalálni. Elindultunk hát a város fő sugárútja felé, azt feltételezve, hogy majd biztos rábukkanunk erre a bizonyos „zöld útra”.
Orosz szecesszió
A sugárúton először csak fémhulladékból készült vas szobrokat láttunk, meg Pókembert és Batmant, amint egy új mozi ablakait mossák, de aztán meglett a keresett zöld út is.
Pókember és Batman
Hulladék lepke
Az útvonalat könnyű volt követni, mert a járdára vastag zöld csíkot festettek, a mentén kellett haladni és minden egyes állomásnál egy kis magyarázó táblát állítottak, ahol oroszul és angolul is le volt írva, hogy mit érdemes tudni arról az épületről. A túra aztán szépen Perm új részéről bevezetett minket a történelmi Perm sűrűjébe és egyből még jobban éreztük magunkat. Megállapítottuk, hogy Permnek is ugyanaz a baja, mint a legtöbb eddig látott orosz városnak, hogy a régi részeket teljesen elhanyagolták az idők során és inkább a városmagtól kicsit odébb próbáltak a szocializmus ideje alatt új, szebb, jobb várost építeni, ami általában nem sikerült. Láthatóan csak az utóbbi néhány évben kezdtek el foglalkozni a régi városrésszel és a Káma partjával, ami pedig igazán különleges látványt nyújthatna, ha rendbe tennék. A munkálatok elindultak, reméljük, hogy a végeredmény is szép lesz.
Palota a Káma partján
Valaha templom volt (most múzeum)
Délután, a késői ebédünk, korai vacsoránk után még szerettünk volna egy kicsit sétálni a város főterén és annak környékén, de jól láthatóan és érezhetően közeledett egy erős vihar, ezért inkább a korábban már esti sörözésre kiszemelt „Jó kutya” nevű bárba menekültünk.
Közeledik a vihar
Jó kutya, jó menedék
Másnap a félbehagyott főtérrel folytattuk a városnézést, majd onnan nyugat-felé haladva a város újabb részei felé közeledtünk. Nem véletlenül mentünk arra, már korábban itthon kinéztem, hogy két új park is van ott, amelyek érdekesnek ígérkeztek. Nem kellett csalódnunk, a néhány éve átadott extrém park igazán színvonalas volt, azt hiszem, bármelyik nagyváros deszkás- BMX-es közössége szívesen látna egy ilyet az ő városában is.
Jól nyomták a srácok
A szomszédos parkban pedig az alábbi hatalmas „uszadék fából” összehordott П (cirill P) betűt találtuk, amit talán Perm egyik modern jelképének szántak. Szerintem jól sikerült. Permben az előbb említett új dolgokon túl is az volt az érzésem, hogy a kortárs művészet elég élénk és jó színvonalú. Egy külön posztot lehetne szentelni a sok utcai szobornak, a kidekorált betonkerítéseknek és átfestett elektromos kapcsolószekrényeknek, melyekkel lépten-nyomon találkoztunk.
П, mint Perm
Kenyérgyár
A nap végét a „zöld úthoz” hasonló kijelölt turista útvonal egy részének bejárásával töltöttük. Ezt - nem meglepően - „piros útnak” nevezték és Perm fő romantikus útvonalaként hirdették. Itt minden egyes állomásnál egy-egy romantikus, helyenként tragikus, történetet ismerhettünk meg, melyek valahogy kapcsolódtak ahhoz az épülethez, mely előtt éppen álltunk, de az sajnos nem mindig derült ki egyértelműen, hogy pontosan hogyan is. Viszont ezen az úton tudtuk meg, hogy az oroszok által csak az „operett királyaként” emlegetett Kálmán Imre zeneszerzőnk felesége permi származású lány volt.
Mézeskalács ház
Nem minden tökéletes
A buszpályaudvarra menet még egy vicces dologgal találkoztunk Permben: néhány buszt valószínűleg Frankfurtból vásárolhattak használtan, de még arra is lusták voltak, hogy a „Frankfurt reptér” irányjelző táblát kicseréljék valami másra, azzal együtt közlekednek. Vagy lehet, hogy akár tényleg Frankfurtig is buszozhattunk volna?
Irány Frankfurt!
