Még júniusban történt, hogy hirtelen ötletünktől vezérelve Pétervárra utaztunk néhány napra. Tulajdonképpen Szocsiba szerettünk volna menni, vagy még inkább a Kaszpi tengerhez, de aztán a térképet és a vasúti menetrendet nézegetve kiderült, hogy egyik messzebb van, mint a másik és a jegyeket is elég borsos áron mérik odáig. Így aztán, mivel Pétervárra legalább egyszer az életben el kell menni, inkább oda váltottunk menetjegyet.

Az indulás előtt csak a szokásos dolgokat tudtuk a városról, hogy Vászka ott fosztotta ki a Szmolnij trezorját, hogy az Auróra lövésével kezdődött a forradalom, hogy van téli és nyári palota, hogy a Nyevszkij proszpekt a leghíresebb utca, de hogy pontosan mit is kéne megnéznünk, azt nem tudtuk. Valahogy így indultunk neki a városnak, kiszálltunk a metróból a Majakovszkaja állomásnál, elindultunk a híres sugárúton és mentünk egyik épülettől a másikig, hátha látunk valami érdekeset.

Aztán persze láttunk sok minden szépet, nem véletlenül hívják a várost észak Velencéjének, nem is tudnám itt felsorolni mindet, inkább csak némi ízelítőt adnék a látottakból, mintha egy színes prospektust lapozgatnánk.

A fenti képen például a már emlegetett Nyevszkij proszpekt egy része látható, ahogy a Gosztinyi Dvor bevásárlóközpont előtt egy kicsit kiszélesedik. A kétszer négy sávos utat hiába szegélyezik gyönyörű házak, nem túl kellemes sétálni rajta a hatalmas tömeg és az iszonyatos forgalom zaja miatt. Viszont ha bármerre betértünk oldalra egy mellékutcába, egyből eltűntek a turisták és magunkra maradtunk.

Az egyik ilyen mellékutca sarkán áll ez a gyönyörű szecessziós épület, ami a Zinger cég székháza volt valamikor. A városban amúgy elég sok hasonló stílusban épült ház található, sokukon francia felirattal, gondolom anno még a francia cégek építhették maguknak.

A mellékutcán befordulva – ami tulajdonképpen egy a várost átszelő sok csatorna közül – a számunkra leginkább tetsző épülethez, a Vérző Megváltó templomához juthatunk el. A templomba a belépőt elég borsos áron árulták, ezért végül kihagytuk, hogy belülről is megnézzük, de most már kicsit bánom, talán mégis inkább áldozni kellett volna rá.

A fotózkodás az Auróra cirkálóval viszont kihagyhatatlan volt. Nehéz is lett volna, hiszen a város közepére horgonyozták ki, jól látszik szinte bárhonnan a Néva bal partjáról.

A legendás hajótól nem messze viszont véletlenül fedeztük fel ezt a csodálatos dzsámit. Azt hiszem, élőben még nem láttam ilyen szépen díszített muzulmán épületet.

A dzsámitól Pétervár legrégebbi épületébe, a Péter-Pál-erődítménybe vitt az utunk. Az erőd közepén álló Péter-Pál-székesegyház csúcsos tornya meghatározó eleme a városképnek.

A vastag falakon belül kellemes park található, ahol igazán élvezetes sétálni a szépen karbantartott házak között.

Az erőd legérdekesebb pontja mégis a várfalon kívül van. A két bástya közt elterülő homokos plázs különleges élményt nyújt mindenkinek, aki kibotorkál odáig. Budapesten csak tervezik, hogy valahogy közel hozzák a Dunát a városlakókhoz, viszont Péterváron ez a probléma meg van oldva. A délkeleti fekvésű partról gyönyörű kilátás nyílik a túlparton elterülő Téli Palotára. A Névában ugyan tiltott a fürdőzés, ennek ellenére többen is úszkáltak benne és senki sem szólt rájuk. Csak elképzelni tudjuk, hogy milyen jó hangulat lehet ott a parton este, mikor már kora délután is sörös- és vodkásüvegekkel a kezükben gyülekeztek ott a fiatalok.

A Téli Palotát aztán közelről is körbejártuk, megcsodáltuk. Gondolkodtunk rajta, hogy bemenjünk-e az Ermitázsba, de végül úgy döntöttünk, hogy csak kevés ideig vagyunk itt Péterváron, inkább a várost szeretnénk látni, nem csak egy hatalmas épületben bolyongani egész nap. Remélhetőleg lesz még lehetőségünk visszamenni oda és akkor mi is abszolváljuk majd a kihagyhatatlan múzeumlátogatást.

Az Izsák-székesegyház tetejére viszont felmásztunk, mert azt hittük, hogy valami különleges látványban lesz részünk. Sajnos a várt katarzis elmaradt, két ok miatt is: az egyik, hogy nem a kupola tetejére lehet felmenni, hanem csak az azt övező oszlopsor aljába, ami alig van magasabban, mint a környező házak teteje; a másik pedig, hogy Pétervár teljesen sík, ezért se annyira izgalmas a látványa felülről.

Sokkal izgalmasabb inkább a kis csatornák partján sétálva, ahol szinte egymást érik a turistákat vagy ünneplő embereket szállító kis hajók. A csatornák ritkábbak és szélesebbek ugyan, mint Velencében, de kétségtelen a hasonlóság. Olyan, mintha felnagyították volna Velence egy kis részét, ami végül is stimmel is az orosz mentalitáshoz.

Sétáink során egy étterem előteréből zsákmányolt, reklámcélokra készített térképecske volt csak a segítségünkre, melyen a fontosabbnak vélt épületeket térbeli rajzokkal ábrázolták. Ezek a térbeli képek voltak a támpontjaink abban, hogy merre menjünk. Ahol elég nagy, vagy érdekesnek tűnő rajzot láttunk, oda mentünk. Így fordulhatott elő, hogy bekeveredtünk a város kevésbé előkelő, turisták által már nem látogatott részeire is. Viszont ezeken a helyeken is találtunk érdekességeket, mint például a fent látható múzeum romantikus épülete, vagy ez a valaha szebb napokat is megélt tornyos lakóház.

Ezekre az épületekre akkor bukkantunk rá, mikor a kicsit kijjebb eső Szmolnij székesegyházhoz igyekeztünk. A templom és az őt körülvevő kolostor igazán üdítő látványt nyújtott a magyarországi egyensárga barokkba belefásult szememnek.

Most viszont pihenjünk egy kicsit mindannyian, hiszen néhány perc alatt hatalmas területet barangoltunk be a városból. Pétervárról még jelentkezünk, hiszen sok apró érdekesség maradt még, amiről írni szeretnénk.