A Bajkál körüli túránk első állomásán, Olhonon remekül éreztük magunkat, de mivel újabb kalandokra vágytunk, két nap elteltével újra útnak indultunk. Miközben a szállásunkat fizettük vendéglátóinknak, ők felajánlották, hogy másnap a nagy menetrendszerinti buszjárat helyett utazhatnánk az ő kisbuszukkal is, hiszen úgyis mennek be Irkutszkba, és hogy ne menjenek üresen, minket is szívesen elvinnének valamivel olcsóbban, mint a „hivatalos” járat. Az ajánlat jónak tűnt, hiszen ugyanakkor indultunk, mint a nagy busz, ráadásul elég volt csak az üdülőtelep kapujáig kimenni, nem kellett legyalogolni a faluba se. Az viszont már csak másnap reggel, az induláskor derült ki, hogy nem csak mi utazunk, hanem még másik szálláshelyekről is viszünk embereket, így az elején még kényelmesnek tűnő kisbusz hamar dugig megtelt. Annyira, hogy végül a csomagjaink nagy részét végül a kisbusz tetejére kellett felkötözni egy ponyvába csomagolva. Ezzel a reggeli szeánsszal végül el is ment annyi idő, hogy csak egy későbbi kompot értünk el, mint a nagy busz, ráadásul Irkutszkban se a buszpályaudvarra vittek minket, csak a környékére, így végül a 20 perces gyaloglást is beleszámolva azt hiszem, hogy időben nem nyertünk semmit ezzel a remek ajánlattal.
Elhagyjuk Olhont
Mivel a közel hat órás utazás után is még csak Irkutszkban voltunk, újra buszra kellett szállnunk, hogy elérjük aznapi célunkat, Lisztvjankát. Ez a buszozás viszont már kellemesebben telt és nem is volt olyan hosszú, kicsit több mint egy óra alatt a Bajkál legtöbbek által látogatott falujában voltunk.
A sok látogatót azt hiszem nem a szépségének, hanem annak köszönheti a település, hogy ez a legközelebbi pont Irkutszkhoz képest, így aki csak gyorsan szeretné kipipálni a bakancslistáján a Bajkál-tavat, az ide ugrik el egy-két napra. A vállalkozók ezt ki is használják, tele van a falu kiadó szobákkal, kisebb-nagyobb, csúnyább és még csúnyább szállodákkal, szuveníres bódésorral és minden olyannal, amire egy átlagos turistának szüksége lehet.
A lisztvjankai strand
Miután megvacsoráztunk egy vidéki diszkóra hasonlító büfében, ami egy uszoda kinézetű szálloda és az űrhajó-tengeralattjárónak álcázott „fókárium” közötti kis udvarocskán volt, kicsit csalódottan sétálgattunk a tóparton. Egyedül Anna volt felvillanyozva a parton álló elhagyott, omladozó hajdani katonai bázis láttán, mert náluk Finnországban az ilyesmiket vagy elbontják, vagy felújítva új funkciót adnak nekik.
Uszoda?
UFO?
A nap talán legérdekesebb szakasza az esti sörözés volt a hosztelban a többi külföldi utazóval együtt. Néhányuk útitervét végighallgatva megállapíthattuk, hogy a mi kis kéthetes kirándulásunk a Bajkál környékén csak egy rövid kis kiruccanás mások egy-, akár kéthónaposra tervezett, Mongóliát és Kínát is érintő utazásaihoz képest.
Elhagyott hajó
Ezek még úsznak
Másnap még nem tudom miben bíztunk, de elindultunk újra sétálni a faluba, ahelyett, hogy gyorsan továbbálltunk volna. Mondjuk éppenséggel lett volna mit csinálni Lisztvjanka környékén is, de a hajós kirándulásokat túl drágán adták, a hegyekben való túrázás meg már nem fért volna bele az időnkbe. Végül a többi turistához hasonlóan ettünk mi is egy-egy adag saslikot a tóparti strandon, majd újra felbaktattunk a hegyre a holmijainkért, hogy még elérjük a délutáni kompot Port-Bajkálba.
A bolt Port-Bajkálban
Port-Bajkál (vagy gyakran csak Bajkál) egy aprócska kis falu a tóból eredő Angara folyó túlpartján, ami elsősorban arról nevezetes, hogy itt ér véget a régi Bajkál körüli szakasza a traszszibériai expressznek. Ezen a Szljudjankáig tartó szakaszon az expressz vonatai már ’56-óta nem közlekednek, azok a hegyeken keresztül vezetett újabb szakaszon járnak. A régi tóparti nyomvonalat 1988-ban állították némileg helyre, mikor a kétvágányos nyomvonalat átépítették egyvágányosra. Ezen az egy vágányon most naponta egy vonat közlekedik, egyik nap nappal Szljudjankából Port-Bajkálba, másik nap éjjel visszafele. Illetve jár még egy másik szerelvény is Irkutszk–Szljudjanka–Port-Bajkál útvonalon is, de az csak bizonyos napokon közlekedik.
Ez a második vonat annyira nincs propagálva – pedig elvileg a turisták miatt közlekedik –, hogy az interneten sem találni, de még a lisztvjankai információs irodában sem tudtak róla semmit se mondani. A dolog azért kellemetlen, mert ez a szakasz a legszebb szakasza a transzszibériai vonalnak és nyilván sokan kíváncsiak lennének rá. Mi is máshogy szerveztük volna az utazásunkat, ha tudtunk volna róla.
A vonatok menetrendje
De mivel nem tudtunk, azt találtuk ki, hogy mi délután, a kompozás után szépen elindulunk gyalog az elhagyott síneken és majd valahol éjszaka bevárjuk az egyik állomáson a Szljudjanka felé tartó vonatot. Anna barátnőnk fáradt volt és nem is volt megfelelő cipője a túrához, ezért ő inkább a gyönyörűen felújított és kényelmesen berendezett bajkáli vasútállomáson várta meg a vonat indulását.
A luxusvasútállomás
Ahogy elhagytuk a falucskát, egyből éreztük, hogy jól döntöttünk, mert csodálatos helyeken vezetett a vasút. Közvetlenül a tó partján halad a vonal, egyik oldalt néhány méterre a tó, a másik oldalt meg a hirtelen magasodó hegyek. Helyenként kisebb alagutakon kellett keresztül gyalogolnunk, melyek még érdekesebbé tették a kirándulást.
Megy a vonat Port-Bajkálba
Egyetlen problémánk csak az volt, hogy nem tudtuk pontosan, hogy a negyedik megálló milyen messze helyezkedik el a harmadiktól. A harmadikhoz ugyanis elég hamar megérkeztünk és még szívesen gyalogoltunk volna, de a menetrendben feltüntetett utazási idők alapján azt számoltuk, hogy a következő állomás akár még 15-16 kilométerre is lehetett tőlünk, ami majdnem a kétszerese volt az eddig megtett utunknak. Ez sötétedésig már valószínűleg nem fért volna bele, ezért végül csak néhány kilométert gyalogoltunk előre fele, majd visszafordultunk, hogy visszamenjünk a harmadik állomáshoz.
Meredek hegyek
Az egyik rövid alagút
A visszaúton egy kicsit elbizonytalanodtunk, hogy tényleg a szabadban akarjuk-e tölteni az éjszakát, de aztán valamivel később ez a dilemmánk is megoldódott. Éppen a 79-es kilométernél lévő állomás melletti pihenőhelyet nézegettünk, mikor egyszer csak egy férfit pillantottunk meg. Érdeklődtünk nála, hogy szerinte milyen hideg lesz aznap éjjel, mert aggódtunk, hogy fáznánk, ha csak úgy a szabadban éjszakáznánk, majd végül szó szót követett és megállapodtunk, hogy akkor ezen a kis pihenőhelyen várjuk meg az éjszakai vonatot és végül még egy csésze teát is felajánlott nekünk. Az ajándék tea aztán valahogy mégis 200 rubelünkbe került, azzal az ürüggyel, hogy ő itt csak a gondnok, és ha valamilyen ellenőrzés jönne, akkor mutathassa, hogy mi fizettünk a hely használatáért.
Kis nyaraló
Azt hiszem, hogy csak ügyesen lehúzott minket, de olyan nagyon nem bántuk, mert a meleg tea és a fia meg az unokái társasága némi biztonságérzetet adott nekünk. Egy jó ideig az egyik asztalnál ülve beszélgettünk, majd aztán a sötét beállta után kezdett egyre hidegebb lenni, ezért végül begyújtottunk az egyik saslikozáshoz kialakított kemencében. Az este többi részét a vonat érkezéséig a tűz mellett álldogálva töltöttük, egy ideig velük közösen, majd csak mi ketten.
Bajkál felé visszatekintve
A Szljudjankába vezető úton egy ideig én is próbáltam aludni, mint szinte mindenki más a vonaton, de amint elkezdett hajnalodni, kíváncsiságom legyőzte az álmosságom és az ablakra tapadva néztem, hogy milyen vadregényes helyeken megyünk keresztül. Volt néhány elhagyott, romos településfoszlány, de a jobb helyeken fekvő nyaralókat már felújították. Igazi turistaparadicsom lehetne ez a szakasz, ha ez a vonat kicsit gyakrabban közlekedne és mindkét irányban nappal. Még olyan ötletem is támadt, hogy a sínek kicsit odébb helyezésével egy remek kis kerékpárút is kialakítható lenne, ami egy egyedülálló túraútvonalat eredményezne.
Újabb naplemente (a Nap a hátunk mögött volt)
Szljudjankába reggel 8-ra érkezett meg a vonatunk, de mi városnézés helyett egyből a szállásunk felé vettük az irányt, hogy az átvirrasztott éjszaka után végre aludjunk egyet.
Végezetül egy link azoknak, akiket részleteiben is érdelek a Bajkál körüli vasút: katt ide!