Minthogy ittlétem során ma harmadízben történt meg, hogy a pénztáros néni leteremtett, sipákolt, lealázó hangnemben fejhangfélén visongott nekem az egyetemi menzán, amiért 1000 rubelessel mertem fizetni százvalahány rubelnyi kajáért ("ócseny plóha"), valahogy muszáj megvigasztalnom magam. (A múltkor, amikor ötvenrubelessel merészeltem fizetni a 17 rubeles sütiért és persze baj volt, már megmagyaráztam neki – "inágdá jeszty, inágdá nyet" –, hogy ez olyan, hogy néha van az embernél megfelelő címletekben megfelelő összeg, máskor meg kénytelen nagyobb címlettel fizetni, de akkor kicsit túl is reagáltam a dolgot, ezért ma visszafogtam magam, és nem szóltam be neki. Mindez az egyetemi tanároknak külön fenntartott étkezőrészlegben történt, hát micsoda kifinomult modor, aztaszentit. (Amúgy itt majdnem mindig, mindenhol kérik az aprót, hát persze, könnyebb is úgy kivonni.))
Ócseny plóha! (Forrás: http://www.vokrugsveta.ru/encyclopedia)
Na jó. Ráküldöm a visongó nénjére az udmurt transzformereket, oszt azoknak sipákoljon az apró miatt!!
Írtam is egy cikket a nyest.hu-ra (többek között) az udmurt transzformerekről:
http://www.nyest.hu/renhirek/udmurt-kepregeny-magyar-szerzo
A fitneszklubban viszont rám mosolygott a recepciós, az edző meg – minthogy kiderült, hogy külföldi vagyok – odajött hozzám pár szót váltani, hát ilyen kedvesek is voltak ma velem.
