Korábbi beszámolóinkban már említettem, hogy utunkat idefele megszakítottuk egy háromnapos moszkvai kirándulás kedvéért. Szergijev Poszadi kalandunkról már beszámoltunk, most lássuk, hogy lehet boldogulni Moszkvában térkép és programfüzet nélkül.
Csütörtök délután, miután magunkhoz tértünk a délelőtti alvásunkból, hogy valamennyire kipihenjük a hajnalig tartó repülőzés fáradalmait, úgy gondoltuk, hogy valami kevésbé zsúfolt, kevésbé zajos részét szeretnénk megnézni Moszkvának. Elsétáltunk hát a legközelebbi metrómegállóhoz és ott a megállóneveket nézegetve ráakadtunk egy „Botanikus kert” nevű állomásra. Na, gondoltuk, egy séta egy szép parkban pont jó lesz nekünk ilyen félkómás állapotban, és el is indultunk a kiválasztott megálló felé.
A célhoz érve a botanikus kertet viszont sehol sem találtunk. Volt ott egy rendezettebb park, néhány ösvénnyel és egy kis emlékművel, melyből kiderült, hogy ezt a parkot 5 évvel ezelőtt "Csecsemők parkjának" keresztelték. A park egyik szélén egy lassú folyású kis folyócska is csörgedezett, melyből a helyi kajakosok néhány duzzasztóakadály beépítésével vadvízi kajakpályát szerettek volna varázsolni. Kicsit vicces látvány volt ebben az eléggé sík városban.
Vadvízi akadálypálya orosz módra
Kisebb séta után visszatértünk a metrómegállóhoz, ahol aztán felfedeztünk egy táblát, amely a környék nevezetességeit mutatta be. Rajta volt az a bizonyos botanikus kert is, ahová mi indultunk, de érdekes módon annak a bejárata egy másik metróvonal teljesen más nevű megállójánál volt. Elindultunk abba az irányba, de aztán meggondoltuk magunkat és inkább visszatértünk a központba, ahol végül az Arbaton egy kellemeset vacsoráztunk ez egyik Mu-Mu étteremben.
A Novij Arbat toronyházai folyamatosan változtatják a színüket
Szombaton szintén inkább valami csendes helyre vágytunk, ezért barátaink javaslatára a Veréb-hegyre mentünk sétálni. Mondták, hogy már csak azért is érdemes oda elmennünk, mert nagyon érdekes az ottani metrómegálló, egy hídon helyezkedik el a Moszkva folyó fölött. Az állomás valóban impozáns volt, de nem csak ezért érte meg oda elmennünk, hanem a folyópart és a környéke is nagyon szép látványt nyújtott. Messziről ugyan, de végre láttam egy olyan modern épületet is Oroszországban, mely bárhol megállná a helyét a világban. Míg a Moszkva partján sétáltunk, egymás után jöttek a kisebb-nagyobb sétahajók a vízen, a túlpartról pedig folyamatosan valami autóverseny hangjai hallatszottak. Mondanom se kell, nagyon izgatott, hogy mi lehet ott, de először a hegyre kellett felmásznunk.
No, ez már egész jól mutat!
Először láttunk szelektív kukákat Oroszországban
A hegytetőn az autók már nem hallatszottak, helyettük régi idők mozgalmi indulóival próbáltak kedveskedni a kirándulóknak, melyek a hatalmas síugrósánc oldalán elhelyezett hangszórókból szóltak. Az egész valahogy olyan bizarr és anakronisztikus volt, dehát Oroszország már csak ilyen. Közben pedig egymást érték a kilátópontnál az esküvői fotózásra odaérkező párok. Egy kicsit mi is fotózkodtunk a moszkvai panorámával és a Lomonoszov egyetemmel, így végre lett olyan fotóm is, melyen az egyetemnek az az oldala látható, amelyet általában mutatni szoktak róla.
Épül az új Moszkva
A Lomonoszov (MGU), ahogy általában ismerjük
A hegyről aztán egy másik, jóval meredekebb erdei ösvényen jöttünk le. Hamar visszaértünk a folyópartra, ezért úgy döntöttünk, hogy az információs táblák szerint a közelben lévő monostort még meglátogatjuk, aztán ha marad időnk, megkeressük a túlparton azokat az autókat is.
A monostor nem volt valami túl nagy, pláne nem az előző nap látottakhoz képest. A lakó-, kiszolgáló- és igazgatási épületek egy kis udvart zártak körbe, melynek a közepén állt a kápolna. Kedves kis udvar volt, de annyira azért nem nyűgözött le minket.
Kis torony a kapu felett
Visszafelé indultunk a híd felé, hogy átkeljünk rajta a túlpartra, ahonnan a szél égett gumi szagát hozta. Már a hídról láttuk, hogy a túloldali olimpiai parkban valami nagy népünnepély van, talán ez a rendezvény is a Moszkva fennállásának 865. évfordulójára rendezett ünnepségsorozat része lehetett. A rendezvény területére végül csak én mentem be, mert Erának nem volt kedve átmenni a biztonsági ellenőrzésen és az autók se különösebben érdekelték.
Épp most érkezik a metró
Én azért gyorsan beszaladtam a fesztivál területére, ahol a kora délutáni órákban még eléggé szellősen lézengtek az emberek a felállított színpadok előtt. A versenypályát szerettem volna minél hamarabb megtalálni, de éppen szünetet tartottak, így a hangok se segítettek, és a kordonokat is olyan hülyén állították föl, hogy csak nehezen sikerült odajutnom.
Egy nagy téglalap alakú leaszfaltozott terület volt körbekerítve kerítéssel és azon belül bójákkal és autógumikból épített falakkal volt kijelölve a versenypálya. Valamilyen driftversenyt rendeztek, ahol az autóknak minél többet kell farolva, oldalukkal (kilinccsel) előrefelé haladniuk, miközben hátsó kerekükkel hatalmas füstöt csinálnak az elégetett gumival. Kétségtelenül látványos, ám számomra kevésbé izgalmas szakága ez az autóversenyzésnek.
Kerékcsikorgás és égett gumiszag
Egy kis ideig azért még néztem volna szívesen ezt a versenyt, de sajnos mennem kellett, mivel a csomagjainkat még újra össze kellett pakolnunk és időben szerettünk volna kiérkezni a vasútállomásra, ahonnan az Izsevszkbe menő vonatunk indult.
