Ki kell már mondanom: egyelőre Kudimkar a legkedvesebb oroszországi városom. A komi-permják főváros iránti sajátos rajongásom kialakulása azért persze nagyban annak köszönhető, hogy életem egyik legeslegjobb táborozása éppen Kudimkarban esett meg majd' három évvel ezelőtt: igen igen, ott voltam az első komi-permják nyári egyetemi kurzus nyolc résztvevője között (a haladó csoportban tanultam, ezt feltétlenül hozzá kell tennem ;)), én voltam az a kis grimaszolós a képekről. Remek kis tábor volt, rég nevettem annyit, mint akkor ott, az első komi-permják nyári egyetemi kurzus kezdő és haladó csoportjának résztvevőivel, arról nem is beszélve, hogy komi-permják nyelvtudásunk valósággal szárnyra kapott a két hét alatt. (Az enyém azóta már elsatnyult, de ne keseregjünk most ezen.)
No de ne is a múltba bávadjunk, örüljünk annak, hogy majd' három év elteltével újra lehetőségem nyílt másfél napra ellátogatni Kudimkarba, és ékes udmurt nyelven az információs és kontrasztív fókusz kérdéseit feszegetni egy konferencia keretein belül! Igazi feltöltődés volt ez a másfél (utazással együtt két és fél) nap, valóságos gyönyörűséggel töltött el (de tényleg), hogy hátrahagyhattam Izsevszk indusztriális örömeit egy rurálisabb, porban csoszogós valóságért, pláne, hogy közben végig hétágra sütött a nap, volt vagy 28 fok, és hogy találkozhattam az első komi-permják nyári egyetem hajdani magyar résztvevői közül kettővel (szintén a haladó csoportból).
Most persze bizonyára azt gondoljátok, hogy jó, jó, az ottlét biztos tényleg klassz volt, de az utazás a komi-zürjénekhez tett úthoz hasonlóan vesződséges és fárasztó lehetett, és csak nagyzol az Erika: de nem, nem, tudjátok meg, hogy ezúttal az utazás is csupa öröm volt; végig sütött a nap, suhantunk az orosz utakon (na jó, néhány szakaszon úgy rázott az út, hogy egy veseköves megirigyelhette volna), és egyszer se robbant le Gazel márkájú buszunk, bizony ám.